DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. május 22. csütörtök
F1

Ralis legenda lesz az FIA új alelnöke

Az FIA megnevezte, kit kért fel a sportért felelős alelnöki tisztségre Mohammed Ben Sulayem: ha megszavazzák, Malcolm Wilson lesz a távozó Robert Reid utóda.

Az FIA hivatalos közleményben jelentette be, hogy Mohammed Ben Sulayem Malcolm Wilsont jelölte a sportért felelős alelnöki tisztségre a távozó Robert Reid helyére. A FIA tagjai a 2025 júniusában, Makaóban megrendezett rendkívüli közgyűlésen szavaznak majd Wilson jelöléséről.

Malcolm Wilson a brit motorsport meghatározó alakja, az 1997 óta a Ford rali-világbajnoki programját működtető M-Sport ügyvezető igazgatója. Ezt megelőzően sikeres raliversenyző volt, 1994-ben megnyerte a Brit Ralit, a British Racing Drivers Club tiszteletbeli tagja. 2009-ben a motorsportért végzett szolgálataiért OBE, azaz a Brit Birodalom Rendje kitüntetést kapott a királynő születésnapi elismerési listáján.

malcolm-wilson-1



Az M-Sport Wilson vezetésével komoly sikereket ért el, 2006-ban és 2007-ben megnyerték a gyártók világbajnoki címét a WRC-ben, amit 2017-ben is megismételtek, emellett 2017-ben és 2018-ban övék lett az egyéni cím is.

Továbbá, ahogy az FIA közleménye kiemeli, Wilson technikai partnerként együttműködött a Bentley Motorsszal is, a Continental GT3 versenyautó tervezését és fejlesztését vezette, valamint részt vett a Jaguar elektromos motorsport-projektjében, az IPace eTrophy sorozatban is.

fia

A sportért felelős alelnök a FIA egyik legmagasabb választott tisztsége: a Nemzetközi Motorsport Tanács tagja, és széleskörű feladatokat lát el, beleértve a globális motorsport-politikák kidolgozását a FIA bizottságokkal és nemzeti sportszövetségekkel együttműködésben, valamint a biztonság, a fenntarthatóság és az innováció előmozdítását a sportágon belül.

A FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem így nyilatkozott: „Örömmel jelölöm Malcolm Wilsont a FIA sportért felelős alelnöki pozíciójára. Malcolm kiemelkedő karriert futott be a globális motorsport világában, több mint 40 éve versenyez a legmagasabb szinten, mind versenyzőként, mind technikai partnerként.”

ben-sulayem-2023

„Ez a tapasztalat felbecsülhetetlen értékű lesz a FIA és tagszervezetei számára, miközben tovább építjük a gyökerektől induló és a professzionális motorsportot, és ösztönözzük az innovációt a sportágban a rajongók, versenyzők és csapatok javára” – mondta az elnök a jelöltről, aki személy szerint rendkívül megtisztelőnek érzi a szerepet, melyre felkérték:

„Mivel a hetvenes években kezdtem motorsportos pályafutásomat versenyzőként, majd később technikai partnerként, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy jelölést kaptam a FIA sportért felelős alelnöki posztjára. A FIA központi szerepet játszott a karrieremben, és nagyon várom, hogy támogathassam az elnököt és a FIA egész közösségét e fontos küldetésük során.”

malcolm-wilson-2

„Soha nem volt izgalmasabb időszak a motorsport világában, és első kézből tudom, milyen értéket képvisel ez a sport a családok és közösségek számára világszerte. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak az elnökkel jelenlegi hivatali ciklusa során, hogy új közönségekhez juttassuk el a sportágat, és biztosítsuk, hogy minden versenyzőnk számára a lehető legjobb bajnokságokat kínáljuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: