DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonsót nem tartotta fel a Ferrari

Fernando Alonso második szakaszának végén közölte csapatával, hogy a gyorskörén egy Ferrari került elé, ami miatt időt veszített. Erről az incidensről és a teljesítményéről beszélt a spanyol pilóta.

A kétszeres világbajnok nem tudhat maga mögött egy jó időmérő edzést, mivel csak a 14. helyet tudta megszerezni, és messze elmaradt az első tíz pozíciótól. Ennek ellenére a spanyol nem tartja kizártnak a holnapi futamon a pontszerzést.

Alonso a gyorskörével és annak leírásával kezdte nyilatkozatát, melyben egykori csapatának egyik autója is szerepel: „Nem hiszem, hogy a Q3-ig mentem volna. Volt egy Ferrari, amelyik éppen a bokszba tartott, és amikor mögé kerültem, veszítettem néhány tizedet, de annyit nem, hogy enélkül az utolsó szakaszba kerülés elérhető lett volna.”

Alonso_07.30. 



A 2005-ös és 2006-os világelső így folytatta: „Nem azt akarom mondani, hogy valaki megzavart, mert nem ez történt. Tizennegyedik vagyok, mert ma a tizennegyedik időt futottam.”

A McLaren pilótája igyekezett tisztázni a helyzetet: „Nem panaszkodom, ahogy az emberek most gondolják... Alig beszélek a rádióba.”

Alonso azt is elárulta, mit vár a holnapi versenytől: „Nos megpróbálunk egy jó versenyt futni és pontokat szerezni, aztán így menni a nyári szünetre a délután.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: