DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Exkluzív: Palmer a pletykákról és a Renault jövőjéről

Kivárta, hogy versenyzőként is lehetőséget kapjon a Formula-1-ben, de talán a lehető legrosszabb időben kapott előléptetést: Jolyon Palmer idén a gyári Renault-vá avanzsálva is csak küszködő korábbi Lotus istállónál szerepel, ahol nem könnyű az élete, mégsem panaszkodik. Még úgy sem, hogy a jövőjét hétről hétről megkérdőjelezik. A Formula.hu a Hungaroringen beszélgetett a brit pilótával.

Miután megnyerte a GP2-es bajnokságot, Palmer a Lotusnál helyezkedett el tesztpilótaként, abban reménykedve, hogy egy napon versenyzőként is lehetőséghez jut az enstone-i együttesnél. Jó darabig úgy tűnt, hogy kockázatos játékba kezdett, a csapat ugyanis elkezdett kivérezni és egy darabig arra is volt sansz, hogy senki nem dob mentőövet. Az végül a Renault-tól érkezett meg, de addigra már olyannyira mélyen volt a különítmény, hogy borítékolható volt a gyötrelmes idei szezon.

„Nem azt érzem, hogy én magam vagyok balszerencsés, sokkal inkább azt, hogy körülöttem szinte mindent balszerencse sújt” – mondta a Formula.hu-nak Palmer, amikor arról kérdeztük, hogy nem érzi-e túlságosan pechesnek magát amiatt, hogy rossz időben, nem a legjobb helyen kapta meg a sanszot a bizonyításra. „Tudtuk előre, hogy borzalmasan nehéz évünk lesz és én magam is számítottam rá, hogy ott leszünk, ahol most vagyunk. Ennek ellenére boldog vagyok, hogy a Renault-nál versenyezhetek, hiszen ez egy nagy gyári csapat, csodálatos háttérrel, remek forrásokkal. Teljesen biztos, hogy ez a csapat a jövőben világbajnok lesz, így szerintem jobb, hogy most itt vagyok, mintha valamelyik privát csapatnál lennék.”

Palmer-interjú-1



Noha a Renault jelenlegi helyzete kétségkívül lehangolónak tűnik, Palmer természetesen töretlenül hisz abban, hogy rövidesen fellendülés következik. A pilóta szerint egyébként a gyári jelenlét azonnal éreztette hatását, ami nem is csoda, hiszen tavaly az austini futam hétvégéjén már annyira rossz volt a helyzet a Lotusnál, hogy nem kaptak hospitality-helyiséget a pályán, a vacsorát pedig pizzarendeléssel oldották meg – már amikor nem Bernie Ecclestone adott elemózsiát a gárdának a Paddock Clubból.

„Minden sokkal jobb lett a Renault érkezésével, leszámítva a pályán nyújtott teljesítményt, de mint mondtam, ezt tudtuk jóelőre” – fogalmazott a szigetországi pilóta. „A gyár belépésének köszönhetően megnőtt a létszám a gyárban, már a dolgoznak a jövő évi autón, amellyel szerintem nagyot lépünk majd előre. Biztos vagyok benne, hogy nem kell sok évet várni arra, hogy dobogós helyekért harcolhassunk, aztán pedig győzelmekért és bajnoki címekért.”

A 25 esztendős pilóta legjobb eredménye még mindig a melbourne-i évadnyitón elért 11. helyezés és a többi mutatója sem olyan, mint amilyennek szeretné. Csapattársa, Kevin Magnussen már szerzett 6 pontot, az időmérők tekintetében is 8:2-re vezet, így egyre inkább erősödnek a pletykák, amelyek szerint a brit elveszítheti a helyét az enstone-i gárdánál. Ez csak tovább nehezíti a helyzetét, de leszögezte: „Semmit nem változtatnak a pletykák. Tudom, hogy gyors vagyok és hozzászoktam már, hogy mindenfélét beszélnek, de ez egyáltalán nem sokkol. Tisztában vagyok azzal, hogy mi a helyzet, így teszem a dolgom, a tőlem telhető legjobbat nyújtom függetlenül attól, hogy ki mit mond. Azt szeretném, ha az autóban nyújtott teljesítményem beszélne helyettem” – fogalmazott a versenyző, aki a rossz nyelvek szerint csak azért lehet még mindig a Renault kötelékében, mert az édesapja „golyóbiztos” szerződést hozott tető alá tavaly a Lotus vezéreivel.

Palmer-interjú-2

Apropó, édesapa! Palmer papája a Forma-1-es versenyzőből lett motorsport-nagyvállalkozó, Jonathan Palmer. Más, hasonló cipőben járó pilótáktól tudjuk, hogy sokszor nem könnyű megbirkózni a versenyzői múlttal rendelkező apukákkal, akik sokszor túlságosan is rátelepdnek csemetéikre, ám az idősebb Palmerrel nincs ilyen gond.

„Részemről minden rendben, nem lehet egy szavam sem. Talán annyival jobb a helyzetem, mint más versenyzőknek, hogy az édesapám pontosan tudja, hogyan működik a Forma-1, ahol nem csak a vezetés számít, hanem nagyon sokszor a politika is. Jobban megérti azt is, hogy mennyire nagy nyomás nehezedik egy versenyzőre” – mondta a brit, aki jól szemléltette az apukájához fűződő viszonyát, amikor péntek reggel tweetelt egy fotót arról, ahogyan az előző esti buliban megfáradt idősebb Palmer a motorhome-ban szundikál. 

„Budapesten vagyunk, egy fantasztikus városban! Ő pedig Jonathan Palmer, aki még mindig hatalmas partiarc!” – felelte nevetve a pilóta, amikor az ominózus fotóról kérdeztük.

Jolyon Palmer egy dedikált sapkát is küldött a Formula.hu olvasóinak, amely rövidesen egy játék keretein belül talál gazdára. Aki nem nyer, annak sem kell keseregnie: Palmer szurkolói relikviáit bárki megrendelheti a www.jp30.co.uk oldalról!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: