DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Alonso: A Mercedes mindenképp bajnok lesz

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája fejtette ki véleményét a német címvédő alakulat esélyeiről a 2016-os szezonnal kapcsolatban. Szerinte a Mercedesnek idén sincs igazi ellenfele.

2014. óta töretlennek tűnik a Mercedes dominanciája a száguldó cirkuszban. Idén kilenc futamból nyolcat Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg nyert meg. Csupán a Red Bull pilótája, Max Verstappen tudott Barcelonában győzelmet aratni, amikor a két mercedeses kiütötte egymást az első körben. Fernando Alonso szerint ez az év is sima lesz a német címvédő gárdának.

A spanyol szerint már nem bukhat nagyot a Mercedes idén: „Ez olyan dolog, ami tőlük függ, és csak ők tudják, mi a helyzet náluk a csapaton belül. Kívülről úgy néz ki, hogy elég előnyük van, hogy azt csinálják, amit elterveztek, első vagy második helyen fognak végezni a bajnokságban, bárhogyan teljesítenek.”

A kétszeres világbajnok úgy gondolja, hogy az F1-nek is jót tenne, ha a Mercedes továbbra is hagyná a két versenyzőjét egymás ellen küzdeni: „Jelenleg versenyeznek, szerintem engedni fogják a pilótáiknak eldönteni, melyikük a jobb, ez jó dolog is lenne a szurkolóknak, mindenkinek, mert ennek sportnak a versengés a lényege. Ha egy nap rendet kell tenniük közöttük, az is normális.”

Dppi_alonso_07.07. 



Az éremnek a másik oldalára is rámutatott a spanyol: „A csapatoknak van vezetőjük, tulajuk és elnökük. Ők mindannyian a dobogón szeretnék látni mindkét autót, nem pedig a kavicságyban. Nem hiszem, hogy ültem valaha olyan versenygépben, amely egy másodperccel gyorsabb volt mindenkinél.”

A McLaren pilótája így folytatta: „A csapattársával szemben mindig jobban akar teljesíteni az ember, a főnököknek, a csapatnak is teljesíteni kell a garázs egyik oldalán. Egy kicsivel többet kell hozzátenni, mint a kollégádnak. Néha, amikor nagyon közel van az ember a másikhoz, és ráadásul a világbajnoki címért küzd, elfelejti, kivel is harcol.”

A spanyol szerint belefér egy-két olyan incidens, mely az Osztrák Nagydíjon is megtörtánt Hamiltonnal és Rosberggel: „Nem fog semmi változni. Közel vannak egymáshoz, de nincsenek harcban a Red Bull-lal, mert 30 másodperccel előttük járnak, sem a Ferrarival, akik előtt egy perccel lehetnek. Csak a csapattársra kell figyelni. Néha ütköznek, 50 versenyből egyszer, ez normális.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: