DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Utolsó körös Mercedes-ütközés, Hamilton nyert

Sebastian Vettel is vezetett Ausztriában, de defekt miatt kiesett. A Mercedesek óriási csatát vívtak, összeértek az utolsó körben, így Hamilton nyert, Rosberg pedig a dobogóra sem ért fel.

A szokatlan rajtráccsal felálló Osztrák Nagydíj kisebb kavarodással indult, miután Felipe Massa autóján szárnyat cseréltek, ezért a bokszutcából startolt. Pascal Wehrlein véletlenül az ő helyére állt be, mielőtt visszatolatott a 12. startpozícióba – így a piros lámpák némi késés után gyulladtak fel és hunytak ki. Lewis Hamilton idén először megőrizte pole-pozícióját, a második helyre kvalifikáló Nico Hülkenberg azonban rosszul indult, és az ötödik helyre csúszott vissza, Jenson Button ugrott fel a második, Kimi Raikkönen a harmadik pozícióba.

A büntetett versenyzők, a hatodik helyről induló Nico Rosberg és a kilencedikként startoló Sebastian Vettel egy-egy helyet nyertek az első körben, amelynek végén Hamilton, Button, Raikkönen és Hülkenberg álltak az első négy pozícióban. Az első körök az időmérő két meglepetésének hátracsúszásáról szóltak: Rosberg a 6.-ban ment el Hülkenberg mellett, a lendületet vesztett Force Indiás rövidesen a 8. pozícióba csúszott vissza. Rosberg hamarosan átvette a dobogós pozíciót Buttontól, Hamilton, Raikkönen és ő alkották az új pódiumot. Danyiil Kvjat volt a futam első kiesője, időmérős balesete után mindössze két körig tartott versenye.



Hülkenberg és Alonso érkeztek először a bokszba, majd következett a mezőny többsége: az ultralágy abroncsokon induló Hamilton, illetve a szuperlágy gumival startoló Ferrarik maradtak kinn legtovább. Hamilton egészen a 22. körig húzta a legpuhább abroncsokon, mielőtt lecserélték a lágy specifikációra. A háromszoros világbajnok a negyedik pozícióba, a jóval korábban kiálló Rosberg mögé ért vissza. A vezető Kimi Raikkönen egy körrel később következett – ő a hatodik helyre jött vissza, a Mercedesektől a két Red Bull is elválasztotta.

Vettel próbált legtovább kint maradni az élmezőnyből, igyekezete pedig megbosszulta magát: a 27. körben felrobbant a Ferrari jobb hátsó abroncsa, a születésnapos világbajnok kiesett a futamból. Szinte mindenki újra kiállt lágy gumikért, majd pályára lépett a biztonsági autó, amely a bokszon vezette keresztül a mezőnyt a célegyenesben folyó takarítás miatt. A két Mercedes megörökölte a vezetést Rosberg-Hamilton sorrendben, Max Verstappennel a harmadik helyen.

Rosberg kisebb elfékezése után Hamilton DRS-távolságba került, támadni azonban így sem tudta német ellenfelét. Rosberg lerázta, majd ismét csökkenni kezdett a különbség, az 55. körben azonban Hamilton a verseny során harmadszor is kiállt, majd a negyedik helyért csatázó Raikkönen és Ricciardo mögé jött vissza új lágy abroncsain. Egy körrel később azonban Nico Rosberg is reagált, az ő autójára azonban szuperlágy került fel – Hamilton elé tért vissza minimális különbséggel. Az élen 40 körnél régebbi abroncsaival Max Verstappen kötött ki, igaz, a Mercedesek nagyon hamar utolérték. Hátrébb Raikkönen előzte meg Ricciardót.

Rosberg a 61. körben, tíz körrel a leintés előtt megelőzte Verstappent, és átvette a vezetést. Hamilton kicsit nehezebben tudta le a hollandot, így 1,6 másodperc választotta el Rosbergtől, mikor újra feljött a második helyre. Hamilton négy körrel a leintés előtt megfutotta a verseny leggyorsabbját, és utolérte Rosberget, mikor az élmenők lekörözött pilótákat értek utol.

 

A harc az elképesztő utolsó körben csúcsosodott ki, mikor Rosberg rosszul gyorsított ki az 1-es kanyarból. Hamilton melléje ért, és külső íven próbálkozott a 2-esben, mikor Rosberg kiszorította, az autók pedig összeütköztek. Több alkatrész lerepült Hamilton Mercedeséről, Rosbergnek azonban az első szárnya szakadt le és gyűrődött az orrkúp alá. Egy ideig így is védekezni próbált, de nem tudott mit kezdeni Hamiltonnal, aki megnyerte a drámai versenyt. Rosberget a használt gumikon remekül védekező, pályafutása második dobogóját megszerző Verstappen, és az őt eredménytelenül támadó Kimi Raikkönen is megelőzte. A német versenyző csak negyedikként gurult célba. A versenyirányítás rövidesen bejelentette: vizsgálják Rosberget az ütközés okozásáért és azért, mert nem állt félre komolyan sérült autóval.

Daniel Ricciardo bevállalt egy késői kerékcserét, így ért célba az ötödik helyen, míg Jenson Button hatodikként végzett, legjobbként a három élcsapat mögött. Sergio Perez utolsó körös kicsúszásából profitálva Romain Grosjean visszajuttatta a Haast a pontzónába, a 7. helyre, Carlos Sainz előtt. Valtteri Bottas kilencedik lett, Perez balesetének köszönhetően Pascal Wehrlein pontot szerzett a Manorral.

A verseny legbalszerencsésebb szereplője a második helyről induló Nico Hülkenberg volt, akinek semmi nem jött össze. Sokat vesztett taktikájával, öt másodperces büntetést kapott bokszutcai gyorshajtásért, vibrációra panaszkodott, és már jócskán a pontszerző zónán kívül haladt, mikor kiállt a versenyből. Rajta, Kvjaton, Vettelen és Perezen kívül Felipe Massa és Fernando Alonso adta fel a versenyt.

 

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

 

Versenyző

Autó

Hátrány

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:27:38.107

2

Max Verstappen

Red Bull/Renault

5.719

3

Kimi Raikkönen

Ferrari

6.024

4

Nico Rosberg

Mercedes

16.710

5

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

30.981

6

Jenson Button

McLaren/Honda

37.706

7

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

44.668

8

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

47.400

9

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1 kör

10

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

1 kör

11

Esteban Gutierrez

Haas/Ferrari

1 kör

12

Jolyon Palmer

Renault

1 kör

13

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1 kör

14

Kevin Magnussen

Renault

1 kör

15

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1 kör

16

Rio Haryanto

Manor/Mercedes

1 kör

17

Sergio Perez

Force India/Mercedes

2 kör

18

Fernando Alonso

McLaren/Honda

7 kör

19

Nico Hulkenberg

Force India/Mercedes

7 kör

20

Felipe Massa

Williams/Mercedes

8 kör

-

Sebastian Vettel

Ferrari

kiesett

-

Danyiil Kvjat

Toro Rosso/Ferrari

kiesett

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: