DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo elmondta, mitől lett gyorsabb

A Red Bull ausztrál F1-es pilótája szerint a 2015-ös gondok erősebbé tették, ahogy Max Verstappen érkezése is - egymást húzzák előre és lelki szemei előtt ebből 2017-re bajnok autó születik.

Daniel Ricciardo a Formula-1 pilótáinak legszűkebb elitjébe tartozik jelenleg, gyors, agresszív és keveset hibázik - idén két futamgyőzelemtől is csak a balszerencse, vagy csapata rossz döntése fosztotta meg. Az ausztrál versenyző 2014-ben került a Red Bullhoz, ahol három győzelmet is aratott és több pontot szerzett, mint Sebastian Vettel, tavaly azonban esélye sem volt az első helyre.

RicciardoMonaco2



"A 2015-ös problémák egyértelműen feltüzeltek" - mondta Ricciardo az Autosportnak. "Minden évben ezt érzem, folyamatosan tanulok, de egyre többet akarok elérni. Ez jót tesz a sikeréhségemnek. Ugyanakkor ez vezethet frusztrációhoz, amikor a dolgok nem mennek jól, de nem érzem, hogy ez hatással lenne rám az autóban".

Miután Vettel távozott és Danyiil Kvjat lett a csapattársa, Ricciardónak nem kellett mindent bevetnie ahhoz, hogy ő legyen a gyorsabbik Red Bull-pilóta, ezen azonban Max Verstappen érkezése és barcelonai győzelme változtatott. "Max-szel most nagyon cool a helyzet. Egymást húzzuk előre, amit a csapat lát és nagyon izgatottak amiatt, hogy milyen párost alkotunk. Mindannyian szuper versenyképesek vagyunk, ez viszi a csapatot előre, a jó irányba".

"A fejemben ez egy bajnok autót eredményez 2017-re és remélem, hogy ez az, amit el tudunk érni következő lépésként. A karosszériánkra támaszkodhatunk, érzed, hogy jól működik és ez adja vissza az önbizalmad úgy, mint ahogy Monacóban láthattuk".

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: