DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 4. szerda
F1

Még mindig Hamilton kezében van a vb-cím?

A Sky Sports F1-es szakértője szerint ezt a szezont is csak Hamilton tudja elveszíteni és nem Nico Rosberg megnyerni - vissza fogja szerezni a momentumot és sorra aratja majd a győzelmeket.

A 2016-os szezon eddig közel sem úgy alakul, ahogy Lewis Hamilton eltervezte, hiszen az első négy futamot zsinórban behúzta csapattársa, Nico Rosberg, Barcelonában összeütköztek és mindketten kiestek, majd bár Monacóban és Kanadában a címvédő került előnybe, Bakuban ismét Rosberg diadalmaskodott. Ennek ellenére a Cosworth korábbi vezetője, Mark Gallagher úgy véli, továbbra is a brit pilóta a fő esélyes.

Hamiltonsmile



"Szerintem abban egyetértünk, hogy ezt a bajnokságot inkább Lewis Hamilton tudja elveszíteni és nem Nico megnyerni" - mondta Gallagher a Sky Sportsnak. "Nico tehetsége óriási, de nem hiszem, hogy létezik bárki, aki nem érezné úgy, hogy egyenlő feltételek mellett Lewis lesz előnyben. Lewis vissza fogja szerezni a momentumot. Még tizenhárom futam hátra van, azt kell mondanunk, hogy jó pár győzelmet fog aratni idén".

Kevin Eason, a Times szakértője szerint nagyon fontos volt ez a siker Rosberg számára. "Nagyot ugrott vasárnap, visszatért a hit és az ösztönzés számára. Szerintem ha Lewis győzött volna Bakuban, beindult volna a henger, de így nyílt a harc, Nico talán úgy gondolhatja, hogy meg tudja csinálni" - magyarázta. 

Rosberg előnye jelenleg 24 pont Hamiltonnal szemben nyolc futamot követően, tehát egyetlen rosszul sikerült hétvége és akár fordulhat is a kocka...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: