DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A mclarenesek a hátsó tapadásra panaszkodtak

Fernando Alonso és Jenson Button sem volt elégedett a McLaren-Honda versenygépeinek beállításával, ennek ellenére mindketten az első tíz hely egyikét célozzák meg a szombati időmérőn.

A spanyol mindkét edzésen az első tízben végzett pénteken, brit kollégájáról viszont ez már nem mondható el, aki egy 19. és egy 12. pozíciót hozott a csapatnak.

A kétszeres világbajnok spanyol így kezdte nyilatkozatát: „Elég jó volt az érzésem az autóval ma, ennek ellenére néhány dolgon kell javítanunk holnap – különösen a hátsó tapadáson. Nem érzem teljesen kényelmesen magam még az autóban, szóval még ki fogunk néhány dolgot próbálni. Ma még egyeztetjük az adatokat Jensonnel, és megpróbálunk egy jobb megoldást találni holnap.”

Alonso szeretne az első tízben végezni az időmérőn: „A kvalifikációt tekintve, azt hiszem ugyanaz a szituáció, mint Oroszországban volt: a szabadedzések azt mutatják, hogy be tudnánk férni az első tízbe, de kell egy extra löket a Q3-ba kerüléshez, és ez a lépés egyelőre még nincs meg.”

 McLaren_alonso_05.13.



A 2009-es világbajnok sem volt maradéktalanul elégedett a versenygépével: „Az első szabadedzés kemény volt, aztán a másodikon kezdetére nem tudtuk felkészíteni az autót. Mentem néhány gyengébb kört, de a hosszú etapos tempónk nem tűnt rossznak. Az egyensúly jó volt, amikor a lágy gumikon futottunk a nap végén, ami bátorító lehet számunkra. A legnagyobb problémát az autó hátsó része jelentette, ami folyamatosan csúszkált.”

Button örül a McLaren folyamatos fejlesztéseinek: „Mindig újításokkal érkezünk a versenyekre, ami fantasztikus dolog, de azt hiszem túl sok időt töltünk el azzal, hogy megnézzük, melyik működik, és melyik nem. A mai nap is zsúfolt lett, de már a holnapi időmérőre koncentrálunk.”

„Nem ez lesz a legegyszerűbb versenyünk a pontszerzésre, de megpróbáljuk a legjobbat nyújtani” – zárta gondolatait a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: