Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. augusztus 24. szerda
F1

„Adjunk egy esélyt az új időmérőnek!”

Ezen a véleményen van Claire Williams, aki szerint érdemesebb lenne előbb megvárni, hogyan is működik az új kvalifikációs rendszer az F1-ben, mielőtt mindenki azonnal kritizálni kezdi azt.

A Motorsport Világtanács pénteki ülésén határozott arról, hogy már a szűk két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjon bevezetésre kerül az új időmérő, amelynek értelmében ezentúl nem az egyes etapok végén búcsúzik meghatározott számú versenyző a további küzdelmektől, hanem bizonyos idő elteltével másfél percenként kiesik az adott pillanatban leglassabb pilóta. Ha azt mondjuk, hogy a mezőny nem fogadta kitörő örömmel az újítást, akkor még finoman fogalmaztunk: Sebastian Vettel egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan pilóta, akinek tetszene az új szisztéma.

Claire_Williams

Claire Williams, a grove-i istálló helyettes csapatfőnöke szerint azonban felesleges még bármiféle következtetést levonni: „Várjunk ezzel, túl korai még megítélni” – idézi őt az Autosport. „Előbb inkább utazzunk el Melbourne-be, és nézzük meg, hogyan működik, mielőtt véleményt nyilvánítunk. Ha nem jön be, akkor sincs gond, megpróbáltuk. Csak azt szeretnénk elérni, hogy a sport izgalmasabb legyen, hiszen mindenki ezt akarja.”

Miután a legendás istálló is tagja a Stratégiai Csoportnak, a Williams is részt vett a döntés meghozatalában. Amikor a csapat helyettes vezetőjétől arról kérdezték, hogy nem ébresztett-e bennük kétségeket, amikor a versenyzők nagy része ellenezte az új kvalifikációt, így válaszolt:

„De igen, mivel ők a nagy játékosok. Amikor előállsz egy új szabállyal, bízol benne, hogy mindenki pozitívan fog tekinteni rá. De láthatjuk, hogy az F1-ben mindig mindenki azonnal a negatívumokra koncentrál ahelyett, hogy azt mondanák, hogy várjuk meg, amíg meglátjuk, hogyan működik” – fogalmazott Claire Williams, hozzátéve, hogy magára a sportágra valóban nem vetett jó fényt az elmúlt hetekben napvilágot látott több variáció az időmérő edzés lebonyolítási rendszerével kapcsolatban.

Olvastad már?