DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Megérkezett az első tesztfelállás

Az F1 tizenegy csapata közül a Haas volt az első, amely elárulta, melyik nap mely pilótáját ülteti autóba a két barcelonai teszten. Grosjean és Gutierrez a rájuk váró feladatokról is nyilatkozott.

A 2016-os szezon előtt két közös tesztet rendeznek, mindkettőt a barcelonai versenypályán: a négynapos gyakorlások február 22-én és március 1-jén indulnak. Elsőként a mezőny újonc istállója, a Haas közölte, milyen beosztásban ülnek versenyzői autóba a spanyol aszfaltcsíkon – nem csupán az első, hanem mindkét teszten.

A Haas első F1-es autóját az első gyakorlás nyitónapján – a modellt ezen a reggelen leplezik le – Romain Grosjean vezeti majd, a második nap csapattársa, Esteban Gutierrez következik, majd ismét Grosjean és a mexikói. A második teszten Gutierrez kapja az első két napot, Grosjean a következő kettőt.



A csapat előzetesében mindkét versenyzőt is megszólaltatta: „A legfontosabb dolog a tesztre, hogy működésbe hozzuk a kocsit, onnantól pedig jól dolgozzon” – beszélt az első próba lényegéről Grosjean. „Remélhetőleg sok kört sikerül majd begyűjtenünk. A csapat új, össze kell hangolnunk a közös munkát, mindegyik mérnöknek, szerelőknek és a versenyzőknek. Annyi adatot és ismeretet kell összegyűjtenünk, amennyit tudunk. Fontos, hogy a megbízhatóságról minél előbb gondoskodjunk, mert nem áll rendelkezésünkre túl sok tesztidő, és egyenesen Melbourne-be fogunk utazni.”

Esteban Gutierrez hozzátette: „Annyi kört tervezünk megtenni az autóval, amennyit lehetséges. Ez lesz a prioritás, mivel a problémákat, amelyek felmerülhetnek, mind ki kell szűrnünk. Érdekes lesz, ahogyan kidolgozzuk az új autó beállításait az első versenyre készülve. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok munka vár ránk” – mondta a versenyző, aki a Ferrari tesztpilótájaként utoljára a júniusi ausztriai teszten vezetett F1-es autót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: