DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Renault megegyezett Magnussennel?

A Motorsport.com információi szerint Kevin Magnussen megegyezett a Renault-val, így a McLaren volt tartalékversenyzője már biztosan átveszi Pastor Maldonado helyét 2016-ban.

Magnussen és a McLaren kapcsolata nem a legszebb módon ért véget, miután a wokingiak e-mailben, ráadásul a születésnapján mondtak fel neki. A dán pilóta állítása szerint egyébként sem maradt volna a csapatnál, hiszen 2016-ban már aktívan szeretne versenyezni. Az utóbbi napokban úgy tűnt, nagyon közel áll ahhoz, hogy ezt az álmát meg is valósítsa, hiszen úgy hírlik, a Renault búcsúzik Pastor Maldonadótól.

 Magnussen



Maldonado szponzora, a venezuelai olajvállalat péntekig kapott határidőt arra, hogy a kért összegeket átutalják – a motorsport.com értesülései szerint ez nem történt meg időben, így a Renault már meg is tette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magnussent szerződtethessék. A lap forrása elárulta, a felek megegyeztek, így a dán pilóta újra visszatérhet a Formula-1 mezőnyébe, immár aktív versenyzőként.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szerződést aláírták-e, vagy erre csak a jövő héten kerül sor, ám az biztos, hogy szerdán a Renault sajtóeseményt tart, amelyen az új csapatstruktúrát mutatják be, így minden bizonnyal arra is fény derül, hogy ki lesz Jolyon Palmer márkatársa. Továbbá az is bizonytalan, hogy Maldonadónak maradt-e esélye arra, hogy megtartsa helyét, amennyiben a szponzora fizetne. Ha nem így lesz, február 3-án Magnussent először láthatjuk a Renault színeiben… 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: