„Christian egysorossal közölte a hírt” – Lawson felkészült a Red Bull-os lehetőségre
https://formula.hu/parc-ferme/38810
Számított rá, hogy megkapja Sergio Perez ülését a mexikói helyére 2025-ben lépő Liam Lawson: a nagy hírről telefonon értesült új csapatfőnökétől, Christian Hornertől.
„Tudtam, hogy benne van a pakliban a dolog, de nyilván semmi nem volt eltervezve vagy kőbe vésve, nincs szó erről. És minden a teljesítményen alapszik, mint mindig” – idézte fel Lawson a Red Bull YouTube-csatornáján közzétett első interjúban, melyet a csapat pilótájaként adott.
„De volt egy meeting, Christian pedig rendes volt és küldött egy üzenetet, hogy készülj, a megbeszélés jól alakult. Azután felhívott, és lényegében egy klasszikus egysorossal közölte a hírt: ’Üdvözöllek a Red Bull Racingnél!’ Nagyon izgalmas volt ezt hallani a telefonban.”

Miután Horner letette, Lawson is telefonált, mégpedig elsőként édesapjával indított videóhívást: „Apám hívtam, mivel óriási hatással volt rám, miközben felnőttem, szó szerint az első nap óta velem van. Általában Imolában tesztelünk a VCARB-bal, idén is ez volt tervben, ezért azt mondtam neki, nem Imolában fogok tesztelni, hanem Silverstone-ban. Kíváncsi voltam a reakciójára, ami olyasmi volt, hogy ’miről beszélsz?’ Ezért elmondtam, megkaptam az ülést. Vicces, mert talán két percre lefagyott, láttam rajta, hogy nem tudja elhinni.”
Miért maradt le a Ferrari Antonelliről?
https://formula.hu/parc-ferme/40628
Kimi Antonelli elképesztő formában kezdte a 2026-os F1-es szezont: az olasz tehetség öt egymást követő győzelemnél jár, és már 68 pontos előnnyel vezeti a világbajnokságot. Hazájában egyre többen teszik fel a kérdést, hogyan történhetett meg, hogy a Ferrari nem csapott le időben a generációja egyik legnagyobb ígéretére. A maranellóiak korábbi csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene a Quotidiano Nazionale című lapnak beszélt arról, miért nem került be Antonelli a Ferrari juniorprogramjába.
„Az utolsó évemben, 2018-ban Antonelli 10 vagy 11 éves volt. Akkoriban a Ferrarinak még nem volt meg az a struktúrája, amely ilyen fiatal gyerekekkel tudott volna foglalkozni. Nem csapatfőnöki szempontból mondom ezt, hanem a vállalat működésére utalva. A Ferrarinál minden egy kicsit bonyolultabb, mint más csapatoknál” – fogalmazott, majd hozzátette: „Még ma sem lenne könnyű leigazolni egy olyan 11 éves tehetséget, mint például Kimi Raikkönen fia, Robin.”
Arrivabene elmondta, hogy abban az időszakban a Ferrari figyelme elsősorban Charles Leclerc beépítésére összpontosult. „Éppen azon dolgoztunk, hogy Leclerc autóba üljön, és már az sem volt egyszerű, mert nem mindenki értett egyet vele. Voltak, akik úgy gondolták, hogy Charles is túl fiatal a Ferrarihoz” – mondta.
A korábbi csapatvezető ugyanakkor úgy véli, Antonelli története és a Ferrari még egyszer találkozhat. „Pontosan azért, mert csak 19 éves és ennyire erős, szerintem Antonellinek bőven lesz még ideje arra, hogy világbajnoki címet nyerjen. Akár egy Ferrarival is.”

Futball-láz: Különleges festést kap a Racing Bulls
https://formula.hu/parc-ferme/40626
Különleges festéssel áll rajthoz a hétvégi Barcelona-Katalónia Nagydíjon a Racing Bulls. Az istálló a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, valamint a torna három házigazdája, Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok előtt tiszteleg új dizájnjával. Az autó mellett a csapat teljes arculata is futballos hangulatot kapott: elkészült a VCARB FC Barcelona-mez, valamint egy új, labdarúgóklubokat idéző címer is.

„A Formula–1 és a futball két globális sportág, hihetetlenül szenvedélyes közösségekkel, amelyeket az identitás, a kreativitás és a kultúra köt össze” – mondta Peter Bayer, a Racing Bulls vezérigazgatója. „A VCARB FC projekttel ezt a találkozási pontot ünnepeljük, és összehozzuk a két sportág energiáját. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy lehetőséget adhatunk fiatal tehetségeknek arra, hogy ilyen kampányok formálásában is részt vegyenek, és új nézőpontokat hozzanak a Formula–1 világába.”



Erősorrend: Gasly és Hamilton előretört
https://formula.hu/parc-ferme/40625
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsoraink négy állandó szereplője, Mészáros Sándor, Balogh Tamás, Gobodics Tamás és Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
A Monacói Nagydíjon megszületett az idei szezon első kerek tízese, miután Kimi Antonelli teljesítményét mind a négy szavazó 10 pontra értékelte. Mögötte a második legmagasabb pontszámot Pierre Gasly kapta 9,5-tel, míg Liam Lawson 9-et kapott tőlünk. Az összetettben a szezont remekül kezdő, majd két szürke hétvége után ismét erőre kapó Gasly ezzel visszatért az élmezőnybe, míg a harmadik helyen Max Verstappen található.
.jpg)
Pirossal azon versenyzők pontszáma olvasható, akik rontottak, míg zölddel azoké, akik javítottak korábbi helyezésükhöz képest.
A Formula Podcast adásai más műsorainkkal együtt meghallgathatóak YouTube- és Spotify-csatornáinkon, míg legújabb adásunk itt tekinthető meg:
Albon megelőzi Mansellt és különleges sisakkal készül a hétvégére
https://formula.hu/parc-ferme/40624
Történelmi mérföldkőhöz érkezik Alexander Albon: a pilóta Monacóban a 95. nagydíján állt rajthoz a Williamsnél, ezen a hétvégén, Barcelonában pedig a 96. startjára készül – amivel megdönti a legendás istálló 1992-es világbajnoka, Nigel Mansell rekordját.
A Williams a sikeresebb időszakaiban is sűrűn cserélte a versenyzőit, inkább világbajnokot csinált több pilótából is, de nem „fizette meg” a bajnoki címek árát később, így Mansell 95 rajtja jelentette eddig a csúcsot Grove-ban – most viszont Albon átírhatja ezt a történelemkönyvben.
A brit pilóta az ötödik évét tölti a csapatnál, és éppen a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjon érheti el a 100 rajtos határt – ezen a hétvégén, Barcelonában pedig egy speciális, Mansell előtt tisztelgő sisakfestéssel ül majd be az autóba.

Több csapat is késve tudott csak nekiállni a barcelonai paddock felépítésének
https://formula.hu/parc-ferme/40623
Versenyt futnak az idővel az F1-es csapatok ezekben a napokban – a Racingnews365.com értesülései szerint a Monaco–Barcelona back-to-back ezúttal nehezebben teljesíthető, mint a megszokott.
Monacóban már eleve nehezen épült fel a paddock a nagyon szűk területek miatt, hiszen idén már 11 csapatnak kellett helyet szorítani, és az előzetes hírekkel ellentétben mégis „rendes” motorhome-okat építettek az istállók.
Ezek közül három ráadásul kifejezetten nagyra nőtt a Hercegségben, a szűk hely és a rengeteg tennivaló miatt pedig a megszokottnál nehezebben sikerült szétbontani a paddockot a vasárnapi futamot követően.
Mivel egy back-to-back (tehát egymást követő két versenyhétvége) esetén minden perc ki van számolva, így a plusz nehézségek okoztak némi fennakadást, és bár már minden csapat megérkezett Barcelonába, de többen is csak késve tudtak nekikezdeni a spanyolországi motorhome-ok felépítésének.
A portál úgy tudja, hogy az érintett csapatok még a szokásosnál is sebesebben dolgoznak azon, hogy minden készen álljon a versenyhétvége rajtjára, és bár optimisták azt illetően, hogy sikerrel járnak, de a kihívás valós, és egyelőre vannak kérdőjelek.
A csütörtöki sajtónap után péntek délután kezdődik majd az első szabadedzés Barcelonában.

Az Audi autójával mehet szabadedzést az Alpine tartalékja
https://formula.hu/parc-ferme/40622
Ugyan az Alpine tartalékversenyzője az F1-ben Paul Aron, de már tavaly is teljesíthetett F1-es szabadedzést az akkor még Sauber néven futó hinwili csapattal, és ez az együttműködés idén is folytatódik.
Az Audi bejelentése szerint Barcelonában és Spielbergben is Audit vezethet az első szabadedzéseken Aron, egyszer Nico Hülkenberget, egyszer pedig Gabriel Bortoletót váltja le, a közleményben pedig kitérnek arra, hogy a két szabadedzés után a fiatal pilóta visszatér az Alpine-hoz a hétvégék hátralévő részére.

Kiderült, mikor tartják az Alpine felülvizsgálati kérelmének meghallgatását
https://formula.hu/parc-ferme/40621
A Barcelona-Katalónia Nagydíj csütörtökjén, június 11-én tartja a meghallgatást az FIA az Alpine monacói felülvizsgálati kérelmének ügyében. Mint ismeretes, az Alpine amiatt nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, mert úgy érzik, jogtalanul büntették meg Pierre Gaslyt kétszer is bokszutcai gyorshajtásért a vasárnapi futamon. A francia pilóta ezek miatt hiába futott be harmadikként, elveszítette a dobogóját, és csupán a hetedik helyen értékelték.
A csütörtökön 13 órakor kezdődő virtuális meghallgatás két részből áll(hat): először azt vizsgálják meg a stewardok, hogy egyáltalán újranyissák-e az ügyet. A szabályok értelmében ehhez az Alpine-nak új, releváns és jelentős bizonyítékot kell a felügyelők elé tárnia, amely a döntéshozatal pillanatában nem állt rendelkezésre. Az elmúlt években a legtöbb felülvizsgálati kérelem már ezen a ponton elbukott, rendszerint az FIA úgy ítélte meg, hogy egyik vagy másik kritériumnak nem felelt meg az adott csapat által prezentált bizonyíték. Amennyiben mégis megfelelne mindhárom előírásnak az, amivel az Alpine készül, akkor jön a második rész, amikor konkrétan újra megvizsgálják a szóban forgó esetet.
Arról, hogy mi okozhatta a szokatlanul sok bokszutcai gyorshajtásért kirótt büntetést a Monacói Nagydíjon, itt írtunk bővebben.

Antonelli kihagyja az első barcelonai F1-es edzést, a McLarennél debütál az F2-es bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/40620
A Luke Browningot autóba ültető Williams után a Mercedes és a McLaren is bejelentette, hogy lehetőséget kap a harmadik számú versenyzőjük a hétvégi Formula-1-es Barcelona-Katalónia Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A csapatok ugyanis összesen négy alkalommal – autónként kétszer-kétszer – kötelesek egy újoncot (aki maximum két nagydíjat teljesített) ültetni az autójukba egy hétvége nyitó gyakorlásán.
A Mercedesnél az előző években már összesen négyszer vendégszereplő Frederik Vesti ül volán mögé, ez pedig most azt jelenti, hogy a világbajnokságot vezető Kimi Antonelli lesz kénytelen kiülni az első 60 perces pályaeseményét a barcelonai fordulónak (de persze az évad későbbi részében George Russellnek is át kell majd adnia a volánt).
Vesti szereplésén is talán érdekesebb, hogy a McLarennél pedig megejteni a debütálását F1-es versenyhétvégén Leonardo Fornaroli. A tavalyi Formula-2-es (és tavalyelőtti Formula-3-as) bajnok több privát TPC-teszten vett már részt a wokingiakkal, amelyeken korábbi autókat vezethetett, az idei MCL40-esbe viszont most először ül majd be. Fornaroli a vb-címvédő Lando Norrist fogja helyettesíteni Barcelonában.
Nem véletlen, hogy már három csapat is ilyen jellegű bejelentést tett, a katalán ugyanis a fiatal pilóták számára is az egyik legismertebb helyszín, ráadásul a csapatoknak rengeteg adatuk van a pályáról, többek között idén is rendeztek előszezoni shakedownt rajta, így nem érvágás, ha az egyik állandó versenyzőjük kihagyja az első szabadedzést.

F1-es tartalékosát ülteti autóba a Williams a barcelonai és spielbergi pénteken
https://formula.hu/parc-ferme/40619
Luke Browning először vezetheti a 2026-os Formula-1-es Williamst az előttünk álló Barcelona-Katalónia Nagydíj pénteki első szabadedzésén, majd két héttel később ismét lehetőséget kap az Osztrák Nagydíjon. A fiatal brit előbbi alkalommal Alexander Albon, utóbbi esetben Carlos Sainz autóját foglalhatja el 60 percre. Az F1-es szabályok értelmében a csapatok kötelesek évi négy alkalommal (autónként kétszer-kétszer) egy újoncot – aki maximum két nagydíjon állt rajthoz – szerepeltetni a pénteki első tréningeken. Idén eddig csak az Aston Martin élt ezzel, ahol Jak Crawford vezethetett Japánban.
Browning számára nem lesz ismeretlen a terep, hiszen már tavaly is többször feltűnt az FP1-eken. Az idei szezonban immár tartalékversenyzőként számítanak rá a Williamsnél, de közben persze versenyez is: a Formula-2-ben elért előző évi negyedik hely után a Super Formulában kötött ki az idei esztendőre, ahol az összetett tabella nyolcadik helyét foglalja el.

Verstappen az apaságról: Nem ért azért sokkszerűen...
https://formula.hu/parc-ferme/40618
Egyáltalán nem furcsa neki az apaság, és nem sokban változtatta meg az életét – erről beszélt Max Verstappen a Vogue magazinnak adott interjújában.
„Penelope (párja, Kelly Piquet előző, Danyiil Kvjattal ápolt kapcsolatából született gyermeke) életében azóta ott voltam, hogy egy éves lett, szóval amint lett saját gyerekem, nem volt sokkoló” – mondta a négyszeres F1-es világbajnok.
„Ugyanakkor a húgomnak addigra már volt két gyereke, én pedig nagyon élvezem, ha gyerekek vannak körülöttem. Meg kell mondanom, apaként az első pár hónap… nem mondanám unalmasnak, de nem sok minden történik még. Még mindig nagyon kötődnek az anyjukhoz akkor, te csak próbálsz annyi időt velük tölteni, amennyit lehet” – fogalmazott.
„Lily most viszont hétről hétre egyre inkább egy igazi kis személyiség lesz. Őszintén szólva amint nincs verseny, előnyben részesítem a családommal otthon töltött időt.”

Formula1.5 – Lawson vezet Gasly büntetése után
https://formula.hu/parc-ferme/40617
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2026-os idény, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenkénti botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Pierre Gasly idei második „másodosztályú” győzelmét szerezhette volna Monacóban, azonban a bokszutcai gyorshajtások miatti furcsa büntetések a dobogó harmadik fokára száműzték őt, így a Racing Bulls aratott kettős győzelmet, amivel Liam Lawson át is vette a vezetést a Formula1.5-ös bajnokságban.

A szezont legjobban kezdő Bearman már a negyedik helyre esett vissza, s a konstruktőrök között is csak a harmadik helyen állnak az Alpine és a Racing Bulls mögött. Fernando Alonso az alsóház idei legjobb eredményével feljött az utolsó négyes első helyére, míg a Miami után ismét erős eredményt elérő Albon megelőzte az újabb felejthető hétvégét futó Hülkenberget.

„A motor rakott a falba” – Stroll
https://formula.hu/parc-ferme/40616
A motor kiszámíthatatlan viselkedésével magyarázta az F1-es Monacói Nagydíjon bemutatott falazásától Lance Stroll. A kanadai a 16. helyen haladt a futam hajrájához közeledve, amikor a falban találta magát az utolsó kanyarban. Stroll az Aston Martin Honda-motorjának viselkedésével magyarázta a történteket:
„A verseny vége felé jártunk, és az egész futamon gondjaink voltak a motorfékkel. Egész évben problémáink vannak a motorfékkel, néhány kanyarban így viselkedik, máshol így, folyamatosan mást csinál. Szóval abban a konkrét körben és kanyarban a falba rakott engem, mintha a gázpedál 50 százalékos állásban lett volna” – fogalmazott a pilóta, akinek szavai egybecsengenek azzal, amit a csapattárs Fernando Alonso jósolt még a hétvége előtt a „furcsa visszaváltások” kapcsán.
Stroll azt is cáfolta, hogy a pálya éppen azon pontját feltöredezettnek tűnő aszfaltja okozta volna a balesetét: „Nem éreztem úgy, hogy ez lett volna a probléma, egyszerűen a motor a falba rakott, mintha beragadt volna a gápzedál” – mondta.
Lance Stroll into the barrier at the final corner!
— Formula 1 (@F1) June 7, 2026
Here is the moment which took Stroll out of this race#F1 #MonacoGP pic.twitter.com/bxGOW35dC1
Két esőszünet és Newgarden-győzelem az IndyCarban (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/40615
Eseménydús és az eső miatti megszakítások okán eléggé hosszúra nyúlt futammal folytatódott az IndyCar-szezon Gatewayen. A pole-pozíciót ugyan még a bajnoki éllovas Alex Palou szerezte meg, a futamon azonban előbb koccanásba keveredett Nolan Siegellel, aki a falnak is ütközött emiatt, majd a bokszutcában kifogyott az üzemanyaga, így végül csupán 17. helyen értékelték.
A győzelemért így Josef Newgarden és Marcus Ericsson vívott egymással, és bár a 260 körből 114-ben a svéd vezetett, a hajrában mégis az oválmenő kétszeres bajnok győzött, idén először. A dobogóra a nagy felzárkózást bemutató Christian Rasmussen állhatott még fel. A bajnokságban Palou legközelebbi üldözőinek számító Kyle Kirkwood és David Malukas hatodik és hetedik lett. A versenyen amúgy az idén már háromszor dobogóra álló Graham Rahal is nagy balesetet szenvedett.
Videós összefoglaló:
A futam végeredménye:
| 1. | Josef Newgarden | |
| 2. | Marcus Ericsson | 0.6613 |
| 3. | Christian Rasmussen | 1.8523 |
| 4. | Rinus VeeKay | 3.4347 |
| 5. | Scott McLaughlin | 7.2225 |
| 6. | Kyle Kirkwood | 7.9480 |
| 7. | David Malukas | 8.3684 |
| 8. | Will Power | 9.3370 |
| 9. | Marcus Armstrong | 9.7250 |
| 10. | Christian Lundgaard | 10.0402 |
| 11. | Patricio O'Ward | 10.8692 |
| 12. | Scott Dixon | 11.5285 |
| 13. | Santino Ferrucci | 15.4133 |
| 14. | Felix Rosenqvist | 18.8328 |
| 15. | Romain Grosjean | 1 kör /15.6624 |
| 16. | Mick Schumacher | 1 kör /15.8153 |
| 17. | Alex Palou | 2 kör /19.6700 |
| 18. | Alexander Rossi | 2 kör /21.2385 |
| 19. | Sting Ray Robb | 3 kör /25.7484 |
| 20. | Louis Foster | 10 kör /25.3458 |
| 21. | Kyffin Simpson | 24 kör /26.8178 |
| 22. | Caio Collet | Kiesett |
| 23. | Graham Rahal | Kiesett |
| 24. | Nolan Siegel | Kiesett |
| 25. | Dennis Hauger | Kiesett |
Hadjar megtarthatja a dobogóját (egyelőre), Perez elvesztette a pontot
https://formula.hu/parc-ferme/40614
A Monacói Nagydíj Kimi Antonelli zsinórban ötödik győzelme mellett a büntetéshullámról marad emlékezetes, a verseny végére a felügyelők már követhetetlenül sok szankciót szórtak ki, George Russell és Pierre Gasly pedig például többet is kapott. A vizsgálódások estébe nyúltak, a futam után is volt ugyanis még dolga a versenyirányításnak, és úgy tűnik, most lett egy véglegesnek tűnő eredmény is.
A harmadik helyen záró Iasck Hadjart amiatt vizsgálták, mert a feltételezés szerint a csapata a piros zászló alat dolgozott az autóján. A Red Bull végül felvételekkel tudta bizonyítani, hogy csak szándékoztak, de végül nem nyúltak a versenygéphez, így a francia megtarthatja a dobogóját.
Sergio Perez, aki pedig amiatt került a stewardok elé, mert az újraindításnál nem megfelelően állt be a rajtkockába, viszont nem volt ennyire szerencsés. Ő valóban kilógott a vonal mögül, amiért utólag tíz másodperces időbüntetést kapott, ezzel pedig elvesztette a Cadillac első pontját is. Helyette viszont ezzel Fernando Alonso lépett be a pontzónába, szintén az első pontját szerezve idén csapatának.
Az eredményt azonban még így sem tekinthetjük véglegesnek, az Alpine ugyanis felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, szerintük ugyanis Gasly indokolatlanul kapott bokszutcai gyorshajtás miatt kétszer is öt másodperces büntetést. Ahhoz viszont, hogy megnyerjék az ügyet, új és releváns információkat kellene benyújtaniuk, amire a múltbéli esetek alapján aligha van esély.

MotoGP: Tömegbaleset a Balaton Parkban, mindkét Aprilia kiesett
https://formula.hu/parc-ferme/40613
Mindkét gyári Aprilia és több Ducati is áldozatul esett abban a balesetben, mely a MotoGP Magyar Nagydíjának rajtjánál történt. Jorge Martin alatt megingott a motor, nekiment a csapattársának, majd a balesetbe Aldeguer, Fernandez és Di Giannantonio is belekeveredett – csak utóbbi tudta folytatni a versenyt, de jelentős lemaradással. A tájékoztatás szerint Martint az orvosi központba vitték az eset után.
E sorok írásakor, az ötödik körben Pedro Acosta vezeti a versenyt Marc Marquez és Pecco Bagnaia előtt.
This start incident is being investigated #HungarianGP pic.twitter.com/CrhNdiUluw
— MotoGP (@MotoGP) June 7, 2026
A biztonsági autó boríthatja fel a monacói stratégiákat
https://formula.hu/parc-ferme/40612
A Pirelli szerint papíron egyszerű, egykiállásos futam várható a Monacói Nagydíjon, ám a verseny alakulását könnyen felboríthatják a biztonsági autós szakaszok az utcai pálya szűk vonalvezetése miatt. A gumigyártó motorsport-igazgatója, Dario Marrafuschi a RacingNews365 és a Formula.hu jelenlétében beszélt a várható stratégiákról.
„Monacóban mindig nehéz a stratégiákról beszélni, mert tudjuk, hogy ezen a pályán 80 százalék az esélye a biztonsági autós fázisoknak, így nagyon gyakran látunk versenymegszakításokat” – mondta Marrafuschi, majd kifejtette, hogy egy problémamentes futamon számításaik szerint a legjobb opció a lágy-közepes stratégia lenne. Ezt néhány másodperccel lemaradva a lágy-kemény kombináció követi, míg harmadik lehetőségként a közepes-kemény felállással számolnak.
„Arra számítunk, hogy a versenyzők lágy gumikon rajtolnak majd, hogy a lehető legjobb tapadást kapják a rajtnál, és a lehető legjobb pozícióban forduljanak be a Sainte Devote-kanyarba” – mondta, majd az abroncsok teljesítményét illetően hozzátette: „A mi szempontunkból nem számítottunk meglepetésekre ezen a versenyen. Minden a várakozásainknak megfelelően alakul.”
Verstappen már tudja, kit akar Lambiase helyére
https://formula.hu/parc-ferme/40611
Max Verstappen elárulta, hogy már tudja, kit szeretne maga mellett látni versenymérnökként, miután Gianpiero Lambiase elhagyja a Red Bullt, és a McLarenhez igazol vezetői szerepkörbe. A holland pilóta szerint a kiszemelt szakember már jelenleg is a csapat alkalmazásában áll. A Verstappen–Lambiase páros az elmúlt évek legsikeresebb együttműködése volt a Formula–1-ben, ezért a váltás jelentős változást jelent a négyszeres világbajnok számára is, a holland ugyanakkor a Viaplaynek nyilatkozva jelezte, hogy már körvonalazódik a folytatás.
„Tudom, kit szeretnék magam mellett látni, és ő már most is a csapat tagja. Az integrációja azonban fokozatos lesz. Még túl korai erről beszélni” – mondta a négyszeres világbajnok, aki hozzátette, hogy a következő időszakban fokozatosan megkezdődik az átállás, ami valószínűleg a Lambiase felé áramló információkat is érintheti:
„Logikusan nézve a szezon végéhez közeledve egyre kevesebb információt osztanak majd meg Gianpieróval. Ő is tisztában van ezzel, és megérti.”

A vb-éllovasok győztek a Balaton Park betétfutamain, óriási baleset a Moto3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/40610
A fő eseményt, a MotoGP futamát megelőzően a két kisebb világbajnoki kategória versenyét rendezték meg vasárnap a Balaton Park Circuiten. A Moto3-ban nagyjából Maximo Quiles a versenytáv harmadánál előzte meg a pole-ból induló David Almansát, majd az utolsó körökre le is szakította őt, így a spanyol tavaly után újra nyerni tudott a Balaton Parkon – idén pedig ez már nyolc futam alatt az ötödik győzelme volt, értelemszerűen fölényesen vezeti a vb-összetettet.

A dobogó alsó fokáért viszont öldöklő ötös csata ment, ami óriási bukással ért véget: David Munoz nekikoccant hátulról Alvaro Carpe motorjának, ettől elesett, a mögötte érkezők közül pedig ketten is eltalálták. Munozt hordágyon, mentővel vitték el a helyszínről, de a hírek szerint minden versenyző eszméleténél volt.
Moto3 CRASH!#HungarianGP / Balaton Park - Hungary
— Matias (@93MGomes) June 7, 2026
David Muñoz pic.twitter.com/mcWCMwVikx
A Moto2-ben sokáig Filip Salac vezetett, de féltávnál Manuel Gonzalez elment a cseh mellett, így sorozatban harmadik, idén pedig összességében már negyedik győzelmét aratta a világbajnokságot vezető spanyol. Senna Agius tette teljessé a dobogót, megelőzve az Aspar párosát, David Alonsót és Daniel Holgadót, valamint az összetettben második és harmadik helyen álló Izan Guevarát – aki hosszúkörös büntetést is kapott, miután a pole-ból indulva agresszíven váltott irányt a startnál – és Celestino Viettit.

Fotó: Nyolczas Csaba
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Kiengedték a kórházból Fred Vasseurt
https://formula.hu/parc-ferme/40609
A Ferrari jól szerepelt eddig a monacói hétvégén, a csapat háza tájáról azonban közben nem túl szívderítő információk érkeztek. A csapatfőnököt, Fred Vasseurt nem közölt ok miatt kórházba szállították, és megfigyelésre egész szombaton bent tartották.
A francia szakember viszont vasárnap visszatért a paddockba. Az állapotáról továbbra sem lehet tudni semmit, de kiengedték a kórházból, és ott lesz a bokszfalon a futam közben, ellátva csapatfőnöki teendőit.

Luca Badoer fia első F3-as versenyét nyerte, Tsolov Monaco-specialista lett
https://formula.hu/parc-ferme/40608
A kísérőszériák vezették fel a vasárnapi programot is Monacóban. Reggel a Formula-3 futotta le a főversenyét, amelynek háza tájáról több komoly információ is érkezett a tegnapi sprint leintését követően. A sprint győztesét, Hiyu Yamakoshit utólagosan kizárták technikai szabálytalanság miatt, így Gerrard Xie örökölte meg az első helyet. Még kevésbé szívderítő hír volt, hogy az Aix pilótája, Brad Benavides a tegnapi balesetben úgy megsérült, hogy valószínűleg több hetes pihenőre kényszerül; az amerikainak három csigolyája is eltört a hajtűkanyarban történt tömegkarambolban.
A vasárnapi futamot Theophile Nael kezdhette meg az élről, azonban első helye nem tartott sokáig; Brando Badoer, az egykori F1-es Luca Badoer fia hamar elment mellette, és aztán már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Mögöttük a harmadik Freddie Slater lett.
A Formula-2 főfutamán Rafael Camara várhatta az első rajtkockából a lámpák kialvását. A brazil jól is jött el, azonban mögötte Nikola Tsolov folyamatosan nyomás alatt tartotta őt. Ennek aztán meg is lett az eredménye, ugyanis a futam végén sikerült őt hibába hajszolnia. Camara végül ki is esett, a dobogós helyeket pedig így az egymással óriásit csatázó Alex Dunne és Dino Beganovic csípte el. Tsolovnak ez zsinórban a harmadik sikere volt a hercegség pályáján, korábban az F3-ban 2025-ben és 2024-ben is nyert itt.
