Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. szeptember 25. vasárnap
F1

Így nevezhetik el a gyári Renault csapatot

Egyelőre még nincs pontos információ arról, hogy hogyan fogják hívni az F1-es gyári Renault csapatot a 2016-os szezonban – lehetőségek azonban már vannak, hamarosan pedig döntés is születik.

A hírek szerint az Infiniti vagy az Alpine lehet a csapat névadója, hamarosan pedig hivatalos információt is hallhatunk erről. Az istálló február 3-án Párizsban gyűlik össze, egyelőre még nem az autó bemutatása miatt, hanem azért, hogy az új struktúrát fedjék fel. A versenyigazgató mellett az elnevezésükről is dönteni fognak, a Lotus ugyanis a továbbiakban nem adja nevét a csapathoz.  

 Palmer

A Motorsport-Total.com információi szerint az Infiniti vagy az Alpine is része lehet az istálló nevének. Az Infiniti a tavalyi szezon végéig a Red Bull szponzoraként szerepelt a Formula-1-ben, azonban a Red Bull és a Renault partnerségének átszervezése miatt az együttműködés köztük is véget ér. Sokáig úgy tűnt, az Alpine lehet a befutó név, azonban az Infiniti a helyére léphet, mivel nagyobb piaci potenciállal rendelkezik.

 

A Renault-nál egyelőre még a pilótafelállás is kérdéses, ugyanis úgy hírlik, a szerződéssel rendelkező Pastor Maldonado helyére Kevin Magnussent, a McLaren korábbi tartalékversenyzőjét ültetnék 2016-ra. Jolyon Palmer helye tűnik egyedül biztosnak az istállónál, a másik pilóta kilétére pedig vélhetően február 3-án fény derül. Emellett szinte biztosra vehető, hogy a versenyigazgató Frederic Vasseur lesz, Cyril Abiteboul pedig a Renault Sport üzletvezetője marad. 

Olvastad már?