DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Több Hamiltonra vágynak az amerikaiak

Az USA Nagydíj első embere szerint a hazai közönségnek olyan egyéniségekre van szüksége, mint a világbajnok – hiszen nem autókhoz kötődnek. Arról is beszélt, hogy hat F1-es versenyt kellene az országban tartani.

Lewis Hamilton idén két irányból is főszereplője a híradásoknak: domináns győzelmei alighanem harmadik világbajnoki címéhez segítik inkább előbb, mint utóbb, miközben a bulvárlapok pályán kívüli megmozdulásait követik lépten-nyomon. Többekből ellenszenvet vált ki, hogy Hamilton nemhogy óvná magánéletét, hanem épp ellenkezőleg, cselekedeteivel magára irányítja a figyelmet. Egyesek szerint azonban pont ilyen pilótákra van még szükség, hogy a Formula-1 nagyobb érdeklődést váltson ki az Egyesült Államokban.

„Hollywood Amerikában található” – kezdte érvelését Bobby Epstein, az austini pálya alapítója és elnöke a Guardian lapnak. „Ez a szórakoztatóipar központja. A Formula-1-ben nagy egyéniségek vannak, akiket nem szabadna visszatartani. Ők azok, akik eladják a jegyeket.”



Epstein véleménye szerint Hamilton szándékosan népszerűsíti feltűnő magatartásával a sportágat: „Lewis ezt felismerte, ezért lépett ki más emberek megszokott komfortzónájából. Úgy gondolom, ez remek volt tőle. Több ilyenre lenne szükség. Ő egy egyéniség. Az autóknak nincs egyéniségük. A rajongók az emberhez kötődnek, nem a fémhez. Lewis nagy szívességet tesz az üzletnek. Ideát a győzteseket is szeretjük, és Lewis közülük a legnagyobb. Nem a 20. helyezettnek szeretünk szurkolni” – magyarázta az amerikai mentalitást Epstein.

Azt is elmagyarázta, miért nem hódíthatta meg az F1 olyan mértékben Amerikát, mint más országokat. „Két verseny nem segít sokat” – mondta Austinra és Kanadára célozva. „Hat viszont már jót tenne. A közönségépítésről beszélek, Amerikában ugyanis nagyon korán kell felkelned ahhoz, hogy megnézd az F1-et.”

„Ha hat verseny lenne ebben az időzónában, az már nagy különbséget jelentene. Az azonnali információ korában élünk. Ha felébredsz, és már tudod a verseny eredményét, miért néznéd meg? Senki sem akar olyan filmre beülni, aminek tudja a végét. Öt-hat verseny segíthetne. Nagyobb rendszerességet jelentene, szokást teremtene. Ez pedig nagy ország. Helyet tudnánk adni annyi eseménynek” – folytatta vad ötletét Epstein.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: