DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jövőre jöhet a Mercedes-motoros Renault?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a küszöbön áll a Lotus és a Renault megállapodása, és 2016-tól az enstone-i F1-es istállót ismét a francia márka irányítja, akiknek azonban néhány furcsa lépés is a lehetőségeik között szerepel.

Immár az egyik leghitelesebb forrás, az Autosport is megerősítette azt az értesülést, amiről egy korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk, miszerint a Renault és a Lotus már megállapodtak a főbb pontokban a csapat adásvételét illetően. Ennek értelmében az enstone-i alakulatban a jövő év kezdetétől a Renault-nak lesz többségi tulajdonrésze, de a részvények nagyjából negyedét megtartja Gerard Lopez, és társként megérkezik a fedélzetre Alain Prost is.

A gyári istállóként visszatérni szándékozó Renault számára nem csak azért a Lotus a legvonzóbb választás, mert 2009-ig ugyanebben a gyárban működtették előző saját csapatukat, hanem azért is, mert a Lotus főhadiszállása a legkorszerűbb technológiákkal van felszerelve, ellentétben például a Force Indiával: a szimulátor, a CFD-program és a 60%-os méretarányú szélcsatorna is mindössze 2-3 éve készült el, illetve épült újjá.

Dppi_00115011_138



A Renault helyzetét azonban bonyolítja, hogy két jelenlegi partnerével, a Red Bull-lal és a Toro Rossóval 2016 végéig érvényes szerződéssel rendelkeznek, és az Autosport értesülései szerint a franciák ennek tudatában három lehetséges irányba indulhatnak el.

Az első szerint a Renault a gyári csapatának működtetése mellett eleget tesz a meglévő szerződéseinek, és még egy évig ellátja erőforrásokkal két partnerét. Első hallásra ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, de a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen a Red Bull-lal kötött kontraktus kimondja, hogy az osztrák istállót kiemelt partnerként kezelik a franciák, ez pedig egy saját gyári csapattal aligha összeegyeztethető.

A második lehetőség szerint a Renault ugyan átveszi a Lotust, de még jövőre is a csapat által idéntől használt Mercedes motorokkal működteti saját istállóját. Ezzel kikerülhetnék a Red Bull-szerződéssel való összeférhetetlenséget. És bár szürreálisan hangzik, mégis valós lehetősége van egy ilyen forgatókönyvnek, mivel a Renault és a Mercedes különféle részesedések révén már kapcsolatban állnak egymással a közúti autógyártásban, így a versenypályán is megférnének egymás mellett, pontosabban egymáson belül.

 Dppi_00115011_626

A harmadik forgatókönyv szerint a Renault teljes mértékben saját csapatára koncentrál és felbontja szerződését a Red Bull-lal - amit az energiaitalosok aligha bánnának -, és segít nekik abban, hogy új motorpartnerre tegyenek szert, vagyis a Mercedesszel való kapcsolat révén összeboronálnák Christian Horneréket az F1-es mezőny jelenlegi legjobb erőforrásával.

Csak miután ez a kérdés tisztázódott, akkor kerülhet napirendre a versenyzők kérdése - Pastor Maldonado helye nincs biztonságban -, illetve a teljesítménnyel kapcsolatos elvárások. A hírek szerint a Renault-konszern elnöke, Carlos Ghosn jóváhagyta, hogy a csapat ugyanakkora költségvetéssel működjön, mint a Mercedes és a Red Bull, és 2017-től már szeretnék is megszorongatni a pályán a legjobbakat. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: