DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Honda Belgiumban újabb előrelépést tesz

A japán F1-es motorgyártó újabb fejlesztésével ismét tehet egy lépést a Mercedes felé vezető hosszú úton, ráadásul négy zseton még mindig a Honda rendelkezésére állhat majd.

Nagyon úgy fest, hogy a közelgő belga hétvégén újabb előrelépést tehet a McLaren motorszállítója, s szenvedéseinek jelenlegi első számú okozója, a Honda, miután a japánok erőforrásai ismét javulhatnak – a gyártó ígérete szerint 15 lóerővel. Mindez azt követően történhet, hogy a korábban jóformán csak kínlódó páros Magyarországon igazi áttörést ért el a szezon első kettős pontszerzésével, s Fernando Alonso ötödik helyével – igaz, ehhez a riválisok balszerencséje is kellett, de ettől függetlenül is olyan eredmény, mely a szezon elején még elképzelhetetlen lett volna.

alonso_garazs



A magyar épp az a hétvége volt, amikor a Honda állítása szerint első ízben tudta kihasználni a motor teljes erejét, épp ezért jött el az idő egy újabb lépésre, az erőforrás teljesítményének növelésére. Az olasz Omnicorse állítása szerint a meglévő hétből újabb három fejlesztési zsetont használhatnak el a japánok a meglévő hétből.

„Nagyon örülünk annak, hogy néhány módosítással újabb 15 lóerőt hozhatunk” – idézi a lap a japánok egyik technikusát. „Ez egy kis lépés a Mercedes beéréséig vezető hosszú úton. Még a szezon vége előtt felhasználjuk a maradék négy zsetont is.”

A lap szerint egyébként a Honda a turbó fejlesztésével már kiválóan áll, az MGU-H-val viszont még jócskán le vannak maradva a Mercedes rendszerei mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: