DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hakkinen: Vettel veszély a vb-címre

Egyesek úgy látják, a Ferrari-versenyző magyarországi győzelmével feltámadtak reményei a világbajnoki cím megnyerésére. A kétszeres bajnok, Mika Hakkinen is ezt a tábort erősíti.

Sebastian Vettel csak 21 ponttal marad le Nico Rosbergtől a pontversenyben, és további 21-re Lewis Hamiltontól. Ha képes erősen teljesíteni a szezon hátralevő részében, a Mercedeseket pedig balszerencse sújtja, akár a világbajnoki címet is megszerezheti – ahogyan jelenlegi csapattársa, a Ferrari utolsó világbajnoka, Kimi Raikkönen tette 2007-ben a két McLaren-Mercedesszel szemben. Maga Vettel is ígéretet tett: megpróbálkozik a lehetetlennel.

„Vettel veszélyt jelent” – ért egyet 1998 és 1999 legjobbja, Mika Hakkinen. „A szezon csupán félig ért véget, még mindig nagy számú pontot lehet begyűjteni. Vettel kivételesen jó munkát végez pillanatnyilag.”



Egy másik versenyző, akinek teljesítményét a Hermes lapnak adott interjúban Hakkinen kiemelte, a nagydíj Vettel mögötti második helyezettje, Dannyil Kvjat. „Kvjat nyomást helyez Ricciardóra, ami olyan helyzetekbe kergeti az ausztrált, mint Magyarországon” – utalt arra, hogy kapcsolat lehet Ricciardo Nico Rosberggel való ütközése, valamint Kvjat teljesítménye között. „Ricciardo egy elismert és jó versenyző, de jelenleg egyértelműen teljesítménykényszer nehezedik rá.”

Rosberg videóblogjában utalást tett arra, hogy a balesetért, amely dobogós helyébe került, a Red Bull pilótáját okolja, és ugyanezt ismételte meg a Bild lapnak írt rovatában is. „Daniel egy rendes srác. De Magyarországon túlzásba esett. Abszolút az én kanyarom volt. De az FIA nem büntette meg őt, ezt pedig el kell fogadnom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: