DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Massa és Hamilton összeszólalkoztak a múlton

A két pilóta hosszú közös történetre tekinthet vissza: 2008-ban világbajnoki címért küzdöttek egymással, ők viszont 2011-et idézték fel, amikor számos alkalommal ütköztek a versenypályán.

Lewis Hamilton még a McLaren, Felipe Massa pedig a Ferrari színeiben versenyzett 2008-ban, mikor a világbajnoki cím csak a Brazil Nagydíj utolsó körében dőlt el kettejük között, csakúgy, mint 2011-ben, amely szezonban számos ellentmondásos esetbe keveredtek a pályán: ütköztek Monacóban, Silverstone-ban, Szingapúrban és Japánban, majd pedig, amikor úgy tűnt, ezt már nem lehet fokozni, Indiában is.

A Brit Nagydíj időmérőjén egymás mellett nyilatkoztak – Hamilton első, Massa harmadik helyezettként –, a 2011-es eseményeket felidézve azonban nézeteltérésbe keveredtek.

Massa és Hamilton 2011-ben


„Felipe a barátom volt a Formula-1 előtt. Néha vacsorázni is meghívott. Aztán nagyszerű csatát vívtunk 2008-ban, amikor hihetetlenül vezetett” – idézi a kétszeres világbajnokot a formulaspy.com. „Később egy nyilvánvalóan nehéz évünk jött. Valahogy mindig sikerült összekerülnünk a pályán, az esetek többségében pedig mögötte voltam. Felipe nagyon ügyes abban, hogy olyan szélessé tegye az autót, amilyen széles a pálya. Nagyon nehéz volt megelőzni.”

Mi nem tudjuk, miért érezhette bántónak, Massa azonban valamilyen okból zokon vette Hamilton szavait, és jóval nyersebben válaszolt: „Lewis kicsit homályosan fogalmaz. Nem nagyon voltál koncentrált abban az évben.” A Mercedes-pilóta rögtön visszavágott: „Inkább az ellenkezőjét mondanám” – válaszolt, majd enyhítésként hozzátette: „Sosem volt problémám vele. Nem volt semmi, amit helyre kellett volna hozni.”

Ezzel Massa hirtelen felindulása is lecsillapodott. „Csak arra utaltam, hogy 2011-ben nem volt annyira koncentrált” – mondta, majd azzal folytatta, sajnálja, hogy az F1-es pilóták egyre jobban eltávolodnak egymástól – például hiányolja, hogy egy versenyzőtársával vacsorázzon együtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: