DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Button folytatná a pontszerzést

A brit F1-es pilóta úgy véli, hogy csapata nagyon sokat fejlődött a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta, amely éles ellentétben áll azzal, hogy Barcelona után még ijesztőnek nevezte autóját.

Monacóban végre megtört az átok, és Jenson Button révén négy ponttal is gazdagodott a McLaren-Honda, először az újraegyesülés óta. Annak ellenére, hogy a 2009-es világbajnok szerint ez a pozíció még nem jellemzi a hosszútávú céljaikat, hozzátette, hogy jelenlegi helyzetük mérföldekkel jobb, mint ahogyan elkezdték a szezont a jerezi teszt alatt.



„A McLaren-Honda fantasztikus munkát végez” – idézte Buttont a Crash.net. „Ahhoz képest sokat fejlődtünk, ahogyan februárban még öt másodperccel voltunk lemaradva. Persze mindig egyre jobban szeretnénk teljesíteni, de úgy gondolom, hogy remek munka folyik a csapatnál.”

Button azt mondja, hogy ennek a projektnek nagyon sok időre van szüksége addig, ameddig kiforrja magát, de ragaszkodik ahhoz, hogy csapata folyamatosan fejlődő tendenciát mutat. „Csapatként eddig jól teljesítettünk, de mindig nehéz volt, hiszen egy pontnélküli verseny után mindig azt kérdezgették, hogy miért nem végeztünk a pontszerzők között? Időbe telik, amíg egyre jobbak leszünk, de a fejlődésünk nyilvánvaló, ha ránézünk az adatokra. Monacóban a saját tempónknak, nem pedig a szerencsének köszönhetően tudtunk pontot szerezni. Reméljük, hogy tovább tudjuk vinni ezt a teljesítményt a soron következő versenyekre is”- tette hozzá a brit versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: