DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Renault kész több pénzt áldozni az F1-re

A Red Bull legnagyobb örömére úgy tűnik, hogy a Renault vezetősége beleegyezett a Formula-1-re szánt költségvetés növelésébe. De vajon ez elég lesz ahhoz, hogy a csapat kitartson mellettük?

A Renault egyre rosszabb helyzetben van, és egyre kevesebb a mentsége a V6-os érában, hiszen a Mercedes motorjainak szintjére immár a Ferrari is fellépett, és egyelőre a Honda is folyamatos fejlődésen megy keresztül. A francia márka és a Red Bull között a gyenge forma feszültségekhez is vezetett a szezon első versenyei során, ám német lapértesülések szerint a Renault-nál belátták, hogy nagyobb erőfeszítésekre van szükség részükről, és a hírek szerint a cég elnöke, Carlos Ghosn beleegyezett az F1-re szánt költségvetés megnövelésébe.

red bull



„A múlt héten, a Kínai Nagydíj után Párizsban jártam, ahol egy igazán konstruktív beszélgetést folytattunk le a Renault képviselőivel” - nyilatkozta Christian Horner a Red Bull részéről. „A Renault változtatni akar a helyzeten, sikeresek akarnak lenni a Formula-1-ben, hiszen a jelenlegi szituáció csak árt nekik. Ez persze nem érhető el ingyen. Ők is értik ezt, és úgy tűnik, megoldást találtak.”

A Renault felől nemrég olyan kritika érkezett a Red Bull felé, hogy ők sem végeztek elég jó munkát, így nem csak a motor, hanem maga az autó is gátat szab a sikereknek. Hogy ez mennyire van így, azt talán csak az istállón belül tudják, ám a Toro Rosso korábbi csapatvezetőjének, Gerhard Bergnernek megvan a véleménye erről.

„Szerintem a csapat most is elég jó autót épített, amivel harcban lehettek volna a világbajnoki címekért” - mondta Berger az ORF-nek. „A kérdés csak az, hogy a Renault vajon ki tud-e mászni a jelenlegi helyzetéből. Ha pedig nem, akkor a Red Bullnak új alternatívákat kell találnia a győzelem érdekében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: