DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Barcelonától jobb idők jönnek

Nem arról van szó, hogy a kétszeres világbajnoknak honvágya lenne és hazavágyna, hanem arról, hogy a McLaren-Honda éppen az F1-es Spanyol Nagydíjra időzíti első jelentős fejlesztéscsomagját.

Bár a brit-japán társulás eddig idén nem szerzett pontot a világbajnoki küzdelemben, de az eddig látott fejlődések egyértelmű, hiszen a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon már mindkét autójuk célba ért, és Fernando Alonso és Jenson Button is komoly csatákra tudta kényszeríteni a riválisokat.

Az előttünk álló Bahreini Nagydíjtól ettől függetlenül egyikük sem vár csodát, utána viszont Barcelonától annál inkább. „A legfontosabb dolog, amit elmondhatok, hogy nagy különbség lesz a bahreini és a barcelonai verseny között.  Remélhetőleg a Spanyol Nagydíjtól kezdve kicsit jobban élvezhetjük majd a futamokat, de erről is úgy kell beszélnünk, hogy közben mindkét lábunkkal a realitások talaján állunk. A célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk, és ne ragadjunk le olyan részleteknél, hogy pillanatnyilag a 15., a 13. vagy a 17. helyen végzünk. Amíg ennél fontosabb dolgokért harcolunk, addig ennek nincs túl sok jelentősége” – tekintett távcsővel a jövőbe az általában mindig optimista spanyol.



Button alapvetően inkább visszafogottabban szokott nyilatkozni saját esélyeit és csapata jövőbeni fejlődését illetően, de most ő is csak megerősíteni tudta az Alonso által elmondottakat. „A legnagyobb és legizgalmasabb előrelépés akkor jön majd el számunkra, amikor hazautazunk innen Európába. Azt hiszem, Barcelonában komoly előrelépést fogtok látni tőlünk, és Monacóig felélénkülnek majd a történések körülöttünk. Úgy gondolom, hogy amint Barcelonában feljebb tekerhetjük a motorokat, jó néhány pozícióval feljebb ugorhatunk majd a rajtrácson” – bizakodott a 2009-es világbajnok, ám azt ő is hangsúlyozta, hogy ez a bizakodása a most hétvégi, Bahreini Nagydíjra még nem vonatkozik. 

„Nem hinném, hogy ezen a hétvégén komoly előrelépést tennénk a teljesítmény terén. Ez egy nagyon nehéz verseny lesz mindenkinek a hosszú egyenesek, a hőség és a szél miatt, ami egy csomó homokot is magával fog hordani a pályára. Ez olyasvalami, amire minden motorgyártónak figyelnie kell” – mondta el Button a szahíri verseny kapcsán elöljáróban a csütörtöki sajtótájékoztató keretében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: