DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
F1

A Red Bull motorhibával kezdte a szezont

Nem indult túl pozitívan a hazai kedvenc, Daniel Ricciardo Ausztrál Nagydíja, összesen 9 kört teljesített, a délutáni edzést teljesen ki kellett hagynia egy meghibásodás miatt. Holnap csapattársára, Kvjatra támaszkodik.

„Az első edzésen eltartott egy kis ideig, amíg pályára léptünk, nem tudtunk azonnal kihajtani” – mondta Daniel Ricciardo, aki a 10. köridőt futotta meg ezen a gyakorláson, a feketeleves egy motorcsere formájában azonban csak ezután jött. „Egy probléma a belső égésű motorral azt jelentette, hogy nem tudtunk a második edzésen részt venni, de ezt a problémát ki tudjuk javítani holnapra. Sok időnk van, ezért nem aggódunk. Annak nem lett volna értelme, hogy kapkodjunk, és öt kört megtegyünk délután.”

Felmerülhet a kérdés: ezzel a Red Bull egy szabadedzés alatt leírta az egész szezon során felhasználható négy erőforrásegység egyikét? „Nem gondoljuk, hogy hatással lesz a négy motorra, nem igazán lőttek lábon minket ezzel. Rá fogok nézni, mit tanult Danyiil a második edzés során, hogy irányt kapjak holnapra. A pálya már délelőtt egészen fel volt gumizva, ezért hamar fel kell hogy vegyem a tempót holnap. Ki kell ráznom ezeket a hangyákat a gatyámból – alig várom, hogy vezethessek! Az egész hét ingerlés volt, a sok beszéd a vezetésről, most már kint akarok lenni a pályán.”



A téli teszteken Danyiil Kvjatot sújtotta több balszerencse, most azonban ötször annyi kört sikerült megtennie, mint Ricciardónak – szám szerint 45-ig jutott. Az első edzést közvetlenül csapattársa mögött fejezte be, a másodikra a 6. helyig ugrott, bár 2,3 másodperccel elmaradt az éllovas Nico Rosberg mögött.

„Minden jól haladt, a terveink szerint – mindennel kapcsolatban jó érzéseim voltak” – nyilatkozott optimistán a 20 esztendős versenyző. „Megteszünk mindent az éjszaka folyamán, amire képesek vagyunk, hogy felkészüljünk holnapra. Túl korai egyelőre megmondani, hol állunk a többiekhez képest, de meglátjuk, javulni tudunk-e éjszaka. Holnap már többet fogunk tudni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: