DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Különvélemény: Fejlődés

Tulajdonképpen semmi bajom nem lenne az idei Forma-1-el, ha tudnám úgy nézni, mint mások. Mint a nagy többség. Még mindig színesek az autók, még mindig pöfögnek, körbejárnak, néha még előznek is, és ami azokat a pompás kis kütyüket illeti… De nem tudom.

Erre most jöttem rá, ahogy megírtam, vagy inkább összeraktam az idei Forma-1 sztorik könyvemet (a 17. kötet!), amelynek anyagát jórészt év közben, menet közben írtam, többek közt ezeken a hasábokon is. Most szembesültem ugyanis azzal, hogy engedve a napi benyomásaimnak, meglehetősen elvertem a port például a fantasztikus új motorokon, meg az ezernyi (tudom, 36) kütyün, amelyek a kormányon leginkább csak elterelik a versenyzők figyelmét a vezetésről, mint Kimiét, amikor a falnak ment.

Clip_2



„Szőhetném én is a semmit” (Pomádé király új ruhája), mint mások annyian, de én már régen úgy gondolom (látom?), hogy „a király meztelen!”

Nekem tehát ezek a mindent elborító, felfaló „kütyük” azonnal Vance Packardot, a világhíres fogyasztóvédő ügyvédet juttatja eszembe, pontosabban a Tékozlók című könyvét, amelyben (már a hatvanas évek elején!) leírta azt, hogy: „Az ötvenes évek elejétől már mindenki tud jó autót gyártani. (Értsd: az öt nagy amerikai gyárat.) Ezért a tervezői feladat ma már az, hogy hogyan lehet csak annyira jó autót csinálni, amelyik jó ugyan, de meghatározott idő után elromlik. Mert ha nem, tönkre megy az ipar.”

És szépen elmondja, hogyan vették át az amerikai gyártók a francia divatcégektől a tudatos elavultatás technikáját (egy évig két színű autó, utána megint egyszínű, évekig egyre alacsonyabb, aztán hirtelen magas építésű, stb.), a repülőgépgyártástól a leggyengébb alkatrészre visszatervezést, és így tovább. És ennek a szellemnek megfelelően rakták tele az autóikat ezerféle elektromos kütyüvel (ablakemelő, kürt, villogók), amelyek mindegyike egy-egy külön hibaforrást jelentett. Annyira, hogy volt olyan típus, amelyen 24 (!) lámpa és miegymás (lámpa törlő, csukogató, forgató) volt az autó elején, hogy kis idő multán biztosan be kelljen vele menni a szervizbe.

És eszembe jut néhai franciatanárom, dr. Uszkay Aladár, „civilben” katonatiszt még Horthy alatt, aki minden magas röptűnek induló szónoklatom első pillanatában megállított, mondván: „Csak egyszerűen Dávid úr! Mint a Móricz Zsigmond kanásza!” Hogy az Isten áldja meg érte, haló porában is.

Nincs azonban szándékomban szellemi szüleim meglehetősen hosszú névsorát ide idézni. Ezt a kettőt is csak azért hoztam fel, hogy elmondhassam: a mai Forma-1-nek az a legnagyobb baja, hogy nyoma sincs benne a józanságra, az egyszerűségre való törekvésnek.

Az egyébként zseniális Ecclestone is, a maga 84 évével csak most ajvékol, hogy elrontotta valahol, sőt azt is tudja hol – amikor már nem tud ellene tenni semmit.

Ez az új hibrid, meg a vele járó méregdrága cirkusz (egy-egy motorkifejlesztése 100 millió dollárba került Lauda szerint) úgy kellett az egyébként is anyagi ellehetetlenüléssel küszködő Forma-1-nek, mint (megint egy külvárosi bölcsesség) „ablakos tótnak a hanyatt esés”.  Akik ugyan ma már autón járnak, és általában nem hanyatt, hanem pofára esnek. Mint a Forma-1 a közeljövőben.

Egyébként, mint „tanult” ember, tudom, hogy a fejlődésnek nem lehet gátat vetni, illetve vetni lehet, de megállítani nem. Tehát azt a rengeteg vargabetűt, amelyet a Forma-1 a fennállása során eddig leírt, végig járt, nem lehetett elkerülni. Mert a fejlődés „egyenes vonala” nem létezik. Csak a fölösleges nagy kanyarokkal lehet előre jutni.

Mint most is.

Clip_2_1

Amikor Todt szavára kissé előreszaladtunk. Ami nem biztos, hogy jó és kell (szerintem nem), de így követelte a fejlődés. A haladás. Igaz ugyan, hogy sokadszorra megint kiderült, hogy annyi olaj van, hogy soha nem fogy el, kétféle motor meg mi a fenének egy autóba, amikor egy is elég…De most ez a „trend”. Azt a rengeteg autót el is kell adni! Nyomás egy valamilyen új kütyüért gyorsan…

Erre tudom felhozni a szocializmust, mint példát. A „mindenkinek szükséglete szerint” ragyogó elvét. Ennek alapján a maihoz képest fillérekért meg lehetett volna oldani például az egész társadalom autó ellátását mondjuk összesen három féle kocsival. Egy kicsi, egy közepes, meg egy nagy. És mindenki kapott volna olyat, ami a szükségleteinek megfelel. Még, hogy egyforma autót?!...

Ez nem megy! Mert az ember igényei mindig fölözik a szükségleteit, és ez az „egészséges” önzés, igény, kapzsiság viszi előre a világot. A létező szocializmusunk nem azért bukott meg, mert a kapitalizmus annyival jobb rendszer (lásd János Pál pápa véleményét), hanem azért, mert ez az utóbbi felel meg az emberi természet lényegének. A szocializmusunkban ugyanis „nem működött az érdek!”

A Mercedes (különben szeretem, nekem is az van) megy, nyer, törtet, Wolff mondja, hogy neki nem az a feladata (és igaza van!), hogy a kicsikkel törődjön, s aki még bírja, az majd marja, nekünk pedig marad, ami marad. Amit majd meglátunk jövőre.

De nem aggódom.

A Honda már itt van, próbál, két nap alatt már öt kört menni tudott Abu Dhabiban, Vettel is vörösre váltott, már beleült a Ferrariba. Todt és Bernie tárgyalnak, a kicsik - Sauber, Lotus, Force India - meg várják a csodát.

Én meg a tavaszt.

Különben is: egész eddigi életemben Noé szellemében éltem. Aki, amikor betévedt  hozzá jártában-keltében az Úr, még a vízözön előtt, és vacsora közben megkérdezte: „Mondd Noé, mit csinálsz, amikor esik az eső?... Amikor negyven nap és negyven éjjel rettenetesen szakad az eső?...” Mire Noé: „Hát tudod Uram, rendszerint hagyom, hadd essen!...”

(Bővebbet Roark Bradford: Ádám apánk és gyermekei-ből.)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: