DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Legyőztük a Ferrarit és Williamst”

Nico Hülkenberget a Force India remek szezon eleji – köztük bahreini – eredményei motiválják a jövő évi sikerekre. Először kezd meg két egymás utáni F1-es szezont ugyanabban a csapatban.

A német versenyző a Williams színeiben kezdett versenyezni, innen pártolt át a Force Indiához, aztán a Sauberhez, majd ismét vissza a silverstone-i brigádhoz, amellyel idén pályafutása legjobb szezonját teljesítette. Úgy érzi, hosszú távú kapcsolatot építhet ki a csapattal.

„Nagyon boldog és elégedett vagyok, hogy végre állandóság jellemzi a pályafutásom. Ez érzelmi szempontból is jó. Korábban még sosem voltak ilyen határozott terveim ennyire korai időszakban. Nagyon kényelmes ebben a szituációban lenni, tudni, mit csinálsz, és a csapatoddal csakis a jövőre koncentrálni” – mondta a motorsport.com-nak adott interjúban.



Hülkenberg kiemelte, az idei nem volt tökéletes szezon, a második fele ugyanis kevésbé alakult sikeresen, a korai szakasz azonban példaértékű. „Az év kezdetén, Bahreinben a Ferrarik ellen versenyeztünk, legyőztük a Williamseket. Azután előztek csak meg minket. A fejlesztésben maradtunk alul. Továbbra is az aero az úr, még ezeknél az új autóknál is. A többi csapat jobban teljesített, mint mi, és erősebben fejlődtek.”

„Nem vagyok dühös amiatt, hogy nem egy nyertes csapatban vagyok. A Force India az, ami, ki kell tartanod, és folyamatosan a legjobbad nyújtanod, egy napon pedig a lehetőség eljön, vagy nem. Azt is elmondhatjuk, hogy a piacon levő versenyzők értéke igen magas, ha megnézzük az élcsapatokat, ott már most jó versenyzők vannak, ezért nem mondhatjuk, hogy ez és ez az ember rosszul megy, szabaduljanak meg tőle.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: