Már az 1986-os szezon második futamán, Jerezben amikor Nigel Mansell a Williams-Hondájával mindössze 0.014 másodperccel Ayrton Senna Lotus-Renault-ja mögött a 2. helyen ért célba az angol fiú kitörölhetetlen emlékeket hagyott nem csak a Formula-1 rajongóiban szerte a világon, de az új csapattársában a kétszeres brazil bajnokban, Nelson Piquet-ben is. Az nap mindenki számára világossá vált, hogy ez a birminghami srác nem csak nagyon gyors, de egy kemény harcos is, aki bizony a bajnoki cím egyik esélyese lehet a szezonban. Az nap az is egyértelművé vált, hogy bizony Mansell komoly fenyegetést jelent Piquet pozíciójára a Williams istállón belül. A csapaton belül kimondatlanul is Piquet számított az egyes számú pilótának, így a tartalék autót is mindig rá állították be.
Amikor az 1985-ös szezon végén a Brabham családot elhagyva Piquet aláírt a Williamshez két világbajnoki címmel (1981, 1983) a háta mögött, a pályája csúcsán mindenki úgy gondolta, hogy ő lesz majd a Williams nagykutyája. 1984-ben a szuper erős, de nagyon törékeny Brabham-BMW versenyautójával Piquet számított a mindenkit legyőző, tökéletesen megbízható McLaren TAG-Porschék, Niki Lauda és Alain Prost szinte egyetlen ellenfelének. Az 1985-ös szezonban azonban Piquet mindössze csak egy futamgyőzelmet tudott felmutatni, a gyengébb eredmény azonban nem annak volt köszönhető, hogy a brazil elfelejtett vezetni, hanem abban a csapat döntése játszotta a főszerepet, amikor a szezon előtt a Michelin abroncsairól a Pirelli papucsaira váltottak. Ãgy amikor Piquet a Williamshez szerződött sokan azt várták, hogy az elmúlt két év nehézségeit követően a brazil bajnok kilő majd, mint a rakéta, Piquetet ugyanis sokan a legjobbnak tartották akkor, vagy legalábbis Alain Prosttal egy szintre helyezték.
A Williamsnél azonban közben a korábban nagy tehetségnek tartott, de már szinte leírt Nigel egyre inkább bontogatta a szárnyait, az 1985-ös szezon második felében pedig az angol már gyakorlatilag meccsben volt az 1982-es bajnok repülő finnel, Keke Rosberggel. A sokáig nyeretlen Mansell végül Brands Hatchben megszerezte pályafutása elős futamgyőzelmét, majd a dél-afrikai Kyalamiban gyorsan nyert még egyet, míg a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon Rosberg gyarapította egy újabb futamgyőzelemmel a Williams istálló és az FW10-es mérlegét, az egymást követően szerzett három futamgyőzelem pedig csak még inkább alátámasztotta azok véleményét, akik szerint Piquet bizony bomba ültetet csinált, amikor aláírt Frank Williams csapatával. A Patrick Head és Frank Dernie által tervezett FW11-es pedig tökéletes munkaeszköznek tűnt Piquet kezében, aki 1980 óta folyamatosan az F1 élmezőnyében autózott, és ő biztos is volt benne, hogy Mansell nem jelent majd problémát a számára.
Az 1986-os szezonnyitó Brazil Nagydíj Rióban pedig Piquet várakozásainak megfelelően alakult. Mansell az első körben összetörte az autót, míg Piquet utcahosszal megnyerte a futamot, a győzelem pedig hatalmas morális lökést adott a csapatnak, hiszen nem sokkal a szezon kezdete előtt a csapat alapító tulajdonosa, Frank Williams nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett. Mansell Spanyolországban mutatott tündöklése ellenére így az 1986-os szezon első futamain úgy tűnt, hogy Piquetnél van a tempóelőny, de ekkor jött Monaco, a pálya, amit Nelson gyűlölt, és bizony Mansell a szabadedzéseken, az időmérőn és a futamon is gyorsabbnak bizonyult a brazil bajnoknál. Belgiumban azonban Piquet visszavágott és a pole pozíció megszerzése után úgy tűnt, hogy már a futamgyőzelem is a brazil bajnok kezében van a Williams-Honda turbóhibája miatt azonban a győzelem végül Mansell ölébe hullott, a szerencsés győzelemtől megrészegedő angol pedig Kanadában, Detroitban, Franciaországban és Angliában is legyőzte a brazilt a négy futamon végül három futamgyőzelmet aratva.
A Brands Hatchben rendezett Brit Nagydíj pedig jól mutatta, hogy milyen kiélezett küzdelem is folyik a Williams istálló pilótái között. Az időmérőn Piquet szerezte meg a pole pozíciót a futamon pedig a külön kategóriában (végül a 3. helyen célba érkező Prost is kört kapott tőlük) versenyző Williams-Hondás pilóták hatalmas csatát vívtak a győzelemért. Mansell végül addig kergette a brazilt, amíg Piquet elváltotta magát, ezt kihasználva így Mansell állt az élre, Piquet azonban úgy döntött, hogy hamarabb cserél kereket, így a brazil a már bemelegedő abroncsaival újabb rohamot indított Mansell ellen, aki a bokszból kivezető körén a hideg gumikon mindent megtett azért, hogy bezárja a kaput a brazil előtt. Mansell végül nyert a dobogón pedig ezt követően Piquet elutasította Mansell kézfogását.
Piquet ezt követően Hockenheimben visszavágott, Mansell 3. helye azonban azt jelentette, hogy a bajnokságban 7 ponttal Prost és 13 ponttal Piquet előtt Mansellnek állt a zászló. A kanyargós Hungaroringen pedig ismételten Piquet nyert, míg Mansell megint csak 3. lett, ráadásul az angol meg volt győződve arról, hogy a brazil és a csapat eltitkolta tőle a differenciálzár beállításait, amik bizony komoly előnyt jelentett Piquet számára a kanyargós hungaroringi pályán. Frank Dernie, Piquet akkori versenymérnöke azonban a mai napig esküszik arra, hogy semmit sem tettek titokban azon a magyarországi versenyhétvégén, de bármi is az igazság a polgárháború Mansell és Piquet között végérvényesen elkezdődött.
Sokak szerint Mansell és Piquet elmérgesedő viszonyában Frank Williams távolléte is szerepet játszott, a valóság azonban az, hogy Frank sohasem volt a csapatutasítás híve, azt az 1980-as évek elején az Alan Jones/Carlos Reutemann érában sem tette meg, egy versenyző szívével a mellkasában pedig mindennél jobban imádta nézni azt, ahogyan az autói a mezőny elején mindenkit agyonverve a győzelemért csatáznak. És pontosan ez történt: Monzában Piquet nyert, míg Mansell a 2. helyen ért célba, a portugáliai Estorilban pedig Mansell inert, míg Piquet a 3. lett.
A rajongók és a média szerette a Williams ezen mindent vagy semmit hozzáállását, ez azonban a bajnokságban kétségkívül sok ponttól fosztotta meg a Williams-Honda pilótáit. Ugyanis annak ellenére, hogy a 16 futamból végül 9-et a Williams-Honda nyert, amivel a konstruktőri ponttáblázaton 141-96 arányban győzték le a McLaren istállót a pilóták bajnokságban már korántsem alakultak ilyen jól a dolgok Piquet és Mansell számára, így végül a 69 pontos Piquet és a 70 pontos Mansell előtt a 72 pontjával Alain Prost ölébe hullott a bajnoki korona. Az igaz, hogy talán máshogyan alakultak volna a dolgok, ha a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon Adelaide-ben Mansell nem kap defektet, de ez csak egy futam volt a 16-ból és nagyon sok olyan futam volt, ahol bizony Mansell és Piquet egymástól raboltak pontokat.
Az egyéni világbajnoki cím elvesztése így nagy érvágás volt a csapat és elsősorban Mansell számára, ugyanakkor az 1986-os szezon egyértelműen megalapozta Mansell hírnevét, miközben Piquet presztízsén némi folt esett. Az időmérő edzéseken Mansell és Piquet 8-8-ra zárt egymással szemben, a futamgyőzelmek tekintetében azonban már 5-4-re Mansellnél volt az előny, sőt a brazilt végül 1 ponttal a bajnoki ponttáblázaton is sikerült maga mögé utasítania. Ezek után már nem volt kérdés, hogy mindketten a mezőny legjobbjai között vannak, bár amíg Mansell csillaga láthatóan emelkedő ágban volt még, addig az is látszott, hogy bizony a brazil már nem tekinthető a legjobbak legjobbjának a mezőnyben. Az csak egy dolog volt, hogy Piquet végre megtalálta azt a csapattársat, aki le tudta győzni őt, de arra már nem volt mentség, hogy erre időnként a lassabb autókban üllő Ayrton Senna, és Prost is képes volt.
A következő 1987-es szezon pedig még szorosabb csatát ígért Mansell és Piquet számára, hiszen az időmérőkön mindig gyors Senna Lotusába is Honda turbómotor került, ráadásul a Lotus egy vadonatúj aktív felfüggesztéssel próbálta ledolgozni a Williams FW11-eséhez képest mutatkozó korábbi hátrányát, így bár a McLarennél maradt az öregecske TAG Porsche motor a Lotus/Senna és a McLaren/Prost páros így is komoly ellenfélnek tűnt a Head/Dernie által vezetett mérnöki gárda által csak finomított Williams FW11B számára.
Mansell közben új szintre lépett, minden futamon támadott, mint egy bika, több technikai tudással és még nagyobb tempóval, mint 1986-ban, Piquet ezzel szemben kevesebb figyelmet fordított arra, hogy legyőzze Mansellt, a brazil bajnok okosan inkább a bajnokságra koncentrált, úgy mint ahogyan azt három évvel korábban Niki Lauda is tette Prosttal szemben. És akárcsak 1984-ben ez az okos megközelítés 1987-ben is működött, így végül a lassabb pilóta nyerte meg az év végén a bajnoki címet. De amíg annak idején Lauda gyakran a mezőnyön keresztül vágtatva, látványos versenyzéssel gyűjtötte a pontokat, alkalomadtán hasznot húzva Prost balszerencséjéből addig Piquet szimplán szerencsés volt.
Azért a sportszerűség kedvéért el kell mondanunk azt is, hogy Piquet visszafogottságában minden bizonnyal az a hatalmas bukás is szerepet játszott, amit az 1987-es szezon második San Marinói nagydíjhétvégéjének a szabadedzésén szenvedett el a Tamburello kanyarban, amikor defektet kapott, és aminek következtében nem csak ki kellett hagynia a futamot, de hónapokig alvás zavarokkal küszködött, ami után nem meglepő, hogy a brazil veszített valamicskét az éléből, ez azonban így sem mentség arra, hogy bizony Mansell rendszeresen elverte őt. A szezon közepére azonban Piquet összerakta magát és a Brit és a Portugál Nagydíjak közötti hét futamos sorozatban szerzett négy pole pozíciója és három futamgyőzelme egyúttal azt is jól mutatta, hogy bizony nem kopott meg a bajnok tudása.
Mansell így nyert Imolában, de még sem mondhatjuk, hogy szerencsés győzelem volt, mert Piquet azon a 13 futamon, ahol mind Mansell, mind Piquet egyaránt rajthoz állt az 1987-es szezonban csak egyszer Monzában volt képes a futamon legyőzni az angolt. Valójában az Olasz Nagydíj volt Piquet egyetlen meggyőző győzelme az 1987-es szezonban, hiszen Hockenheimban a műszaki hiba miatt kieső Prost és Mansell ajándékozta oda a győzelmet a brazilnak, míg a Hungaroringen ismételten Mansell autója robbant le az első helyen. Nem kérdés, ha 1987-ben Mansell autója megbízhatóbb, akkor az angol a hat győzelme mellé legalább három újabb győzelmet: Monaco Magyarország és Portugália is felírhatott volna.
De nem csak a balszerencse miatt nem lett bajnok Mansell 1987-ben, Belgiumban ugyanis Sennával akadt össze a forrófejű brit, míg Suzukában az ismerkedő köreiben dobta el az autóját, aminek következtében nem állhatott rajthoz a szezon utolsó két nagydíján. Ez hatalmas vesztesség volt Mansell számára, hiszen Piquet mögött 12 pontos hátrányban még 18 pont megszerzésére lett volna lehetősége így matematikai esélye volt a világbajnoki címre. Mansell elpuskázott esélyére igazából csak később derült fény, hiszen Piquet végül mind a Japán, mind az Ausztrál Nagydíjon kieset.
Végül nehéz eldönteni, hogy ki is nyerte a rivalizálást, a szezon végén azonban Piquet és a Honda távozott a Williamstől. Az ítélet pedig attól függ, hogy honnan nézzük a dolgokat. Bár a puszta számok Mansell oldalán állnak, hiszen a futamgyőzelmek tekintetében 11-7-re verte a brazilt, míg az időmérőkön 17-12-re múlta felül Mansell a világbajnok csapattársát, de végül
Mansell és Piquet rivalizálása azonban nem ért véget az 1987-es szezonban. Az 1988-as szezont már a Lotus-Hondánál kezdő brazil a szezon előtt igencsak bántó és tapintatlan megjegyzéseket mondott az ellenfeleiről, Sennát melegnek titulálta, míg Mansellről azt állította, hogy komplett idióta, majd még Mansell feleségére, Rosanne-ra is tett néhány bántó megjegyzést. Mansell erre illő módon válaszolt, amikor a szezonnyitó Brazil Nagydíjon a Riói Autodromo Nelson Piquet pályán a szívómotoros, a turbókkal szemben 90 lóerőnyi hátrányban lévő Williams-Judd FW12-es versenyautójával megszerezte a pole pozíciót, majdnem 1.5 másodpercet adva a Lotus-Hondában ülő Piquetnek!
Ezt követően Mansell és Piquet ritkán találkozott egymással a pályán, az utolsó nagy csatájukat pedig végül az 1990-es szezonzáró Ausztrál Nagydíjon vívták, ahol Mansell a Ferrari, míg Piquet a Benetton színeiben harcolt a győzelemért, a kerék a kerék elleni csata pedig végül a brazil győzelmét hozta. Az egykori gyűlölet azonban szép lassan oldódott, így két évtizeddel később Mansell és Piquet már el tudta fogadni annyira egymást, hogy a Brazíliai Ford felkérésére közös televíziós reklámban szerepeljenek, miközben az objektív megfigyelők szerint sohasem volt sportszerű összehasonlítani a két pilótát egymással, hiszen amikor csapattársak lettek, akkor karrierjük nagyon különböző szakaszában jártak. Annak ellenére ugyanis, hogy Piquet csak egy évvel idősebb, mint Mansell a brazil két évvel korábban kezdte meg a Formula-1-es karrierjét, és már a második teljes szezonjában 1980-ban futamgyőzelemre képes autót kapott, amivel 1981-ben be is zsebelte az első világbajnoki címét, négy évvel az előtt, hogy Mansell megszerezte volna az első futamgyőzelmét. 1986-ban így két világbajnoki címmel a zsebében, a Brabhamnél az alázatos csapattársakat megszokva Piquet logikátlanak tartotta a Williamsnél uralkodó "mindenki magáért dolgozik" megközelítést, majd miután a McLaren és Prost el is halászta előlük a bajnoki címet Piquet úgy vélte, hogy neki volt igaza. A sértődött Piquet így az 1987-es szezonban teljesen elvesztette a kedvét, Mansell pedig mindig megtalálta a módját, hogy hogyan is győzze le a kétszeres világbajnok csapattársát, Paul Ricardon, Silverstone-ban, az Osterreichringen és Jerezben is látványos példát mutatva erre.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Piquet nagyon komolyan alábecsülte Mansellt, majd kétségbeesetten próbálta bizonyítani, hogy ő vezetni tud egy csapatot, Prost, Senna, vagy bárki más ellenében is, miközben Nigel még mindig gyorsabb volt, egyre gyorsabb. Mansell és Piquet tulajdonképpen csak 1986-ban csatázott egymással, az 1987-es szezonban Piquet formája változatlan maradt, míg Mansell egyre jobb lett folyamatosan bizonyítva, hogy gyorsabb és kevesebb hibát követ el, mint a csapat egyes számú pilótája. Ironikus, hogy végül azonban mégis Piquet lett a bajnok a szerencsének köszönhetően és főleg Mansell spái és suzukai hibáinak köszönhetően. Ãgy ha a világbajnoki címekben mérjük a pilóták kiválóságát, akkor Piquet nyerte ezt a rivalizálást, minden más összehasonlításban, a karrier csúcspontját is nézve azonban Mansell hozható ki győztesnek. Több mint 25 évvel később azonban csak egy biztos, ha csak az egyikük ült volna a Williams-Hondában az 1986-os és 1987-es szezonban, vagy a csapat a csapatutasítás eszközéhez nyúl, akkor mindkét bajnoki címet megnyerte volna a szerencsés pilóta, de az F1-nek hála a Williams nem így gondolta, így Mansell és Piquet csatája kétséget kizárólag a sport nagy klasszikusai közzé tartozik.
