DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Szörnyű bűnért megy börtönbe a bajnok fia

Egy borzasztó bűncselekmény miatt ítélték el a háromszoros világbajnok Sir Jack Brabham fiát, Garyt. Az egykor az F1-gyel is megpróbálkozó ausztrál hosszú börtönbüntetésre számíthat.

A háromszoros világbajnok Sir Jack Brabham középső fia, Gary annak idején szép sikereket ért el az alsóbb kategóriákban, s a Life istálló színeiben meg is próbálta magát kvalifikálni két versenyre – de minden idők egyik legrosszabb csapatával erre esélye sem volt. Az 1990-es évek közepéig versenyző, majd ezt követően pilótaoktatással foglalkozó ausztrál hosszú idő után került ismét az újságokba – egy egészen borzalmas okból.

brabhamek



A brisbane-i bíróság ugyanis hosszú döntési folyamat végén bűnösnek találta a mindent tagadó Gary Brabhamet kiskorú sérelmére elkövetett ismételt nemi erőszak vádjában. A támadások még 2003 és 2007 között, a sértett kislány hat és tíz éves kora között történtek. Az ítéletet áprilisban hozzák meg, de a nemrég elhunyt Sir Jack fia minden bizonnyal hosszú börtönre számíthat.

Év elején az egykori IndyCar-versenyzőt, Jon Herbet ítélték el hasonló bűncselekményért – ő Floridában 25 évet kapott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: