„Kilenc ok arra, hogy Alain Prost rajongója legyél” - ezzel a címmel jelent meg az az írás a McLaren weboldalán, amit a francia pilóta sikerének évfordulója alkalmából írtak, és amely igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az Ayrton Sennával való rivalizálásuk fényében Prost mindig is érdemtelenül kevés említést kapott a brazil mellett.
A cikk rávilágít, hogy Prost a megszerzett négyen felül további világbajnoki címektől sem állt távol, hiszen 1984-ben fél ponton múlt veresége, 1983-ban pedig egy sokak szerint a technikai szabályokat feszegető Brabham győzte le őt, a francia tehát sokkal jobb volt még annál is, mint ahogy ma emlékeznek rá.
„Még mindig nem hisztek nekünk?” - teszi fel a provokatív kérdést a McLaren. „Itt van 9 nyomós érv arra, hogy miért kellene megváltoztatnotok a véleményeteket a McLaren történetének legnagyobb versenyzőjével kapcsolatban. Legnagyobb? Igen, jól hallottátok...”
Ilyen vitaindító felvezetés után pedig listázták azt a bizonyos 9 okot, amelyek igazolják, hogy sokkal több Alain Prost-rajongónak kellene szaladgálnia a világban:
1. Mechanikai érzék
Az 1986-os Belga Nagydíj minden egyes körét egy olyan McLarennel kellett megtennie, amelynek a kormányoszlopa olyannyira el volt görbülve, hogy már Franciaországban meg kellett kezdenie a kanyarodást ahhoz, hogy a pályán a helyes irányba haladjon. A mezőny végéről rajtolva a leggyorsabb kör megszerzésével a 6. helyen ért célba. Mindenki más a mezőn kötött volna ki.
2. Becenév
A maga idejében a Prostra ragasztott becenév szinte még sértőnek számított: észkombájn, hideg, számító. De eltelt 30 év, és az idők olyannyira megváltoztak, hogy hirtelen ma már mindenki Professzor szeretne lenni.
3. Az a bizonyos előzés
Köszönhetően annak, hogy a misztrál szél a fél montpellier-i tengerpartot is magával hordta, a Paul Ricard-i pálya jelentős része egy homokozóhoz hasonlított. Alain azonban így is el tudott adni Ayrtonnak egy 260 km/órás tempóval végrehajtott előzést az ideális ívről lehajtva, ami futamgyőzelmet ért számára 1988-ban. Ennél már csak az lett volna arcátlanabb húzás, ha egy kereskedő strandként próbálta volna értékesíteni a pályát a nyári üdülésre vágyóknak.
4. Az átöltözés
Mivel meg volt róla győződve, hogy 1988-ban az estorili időmérőn olyan kört futott, amely mindenki más számára érinthetetlen, elkerülendő az Ayrton által ilyenkor indított mélypszichológiai hadviselést, Alain már jóval a leintés előtt kiugrott az autójából és a versenyoverallját utcai szerelésre cserélte. Senki nem tudta őt utánozni, sem a köridőben, sem a ruhásszekrényének tartalmában. Még Ayrton is hiába próbálkozott.
5. Eco-harcos
A pilóták 1500 lóerős, tűzokádó szörnyetegekkel birkóztak meg a pályán, de Alain már ekkor megcáfolta a sztereotípiákat: vigyázott a technikára és vigyázott az üzemanyagra is. Még a bálnákat is megvédte volna, ha ezáltal javultak volna a győzelmi esélyei. Minden alkalommal, amikor a dobogó tetejére lépett, a gazdaságosság egyre hangsúlyosabbá vált. Mindezt 25 évvel azelőtt, hogy a sport felzárkózva hozzá elindult volna ezen az úton.
6. Levezette a pályáról Nelson Piquet-t
Mint amikor egy illetlen vendéget kihajítanak a lakodalomból, ugyanúgy ellentmondást nem tűrően találta magát a pályán kívül 1983-ban Zandvoortban az a Piquet, aki megkérdőjelezte Ayrton nemiségét, Mansell intelligenciáját és feleségének küllemét is. Nemes cselekedet és jóvátétel volt ez egy olyan versenyzőtől, akire valójában soha semmi rosszat nem is mondott.
7. Bátor
Gyávának tartották, amikor egyedüliként visszalépett az özönvízszerű esőzéssel elárasztott 1989-es Ausztrál Nagydíjról, ám Ayrton 13. körben bekövetkezett balesete is csak Prost előrelátását igazolta: az az igazi férfi, aki tudja, mikor kell félreállni.
8. Ilyen honfitársai vannak...
Őt nem vette körbe olyan rajongás, ami a Mansell-mániához vagy az Ayrton-áradathoz lenne fogható. Hiába nyerte meg rekordszámú hat alkalommal hazai versenyét, a rajongók csak mexikói hullámban rándították meg a vállukat. „Az a baj, hogy a franciák nem igazán szeretik a győzteseket” - mondta földijeiről.
9. Az autódat is odaadnád neki
„Alain autói mindig kifogástalan állapotban tértek vissza” - mondta egyszer John Watson. Ayrtonnal viszont már nem ez volt a helyzet, mint arra egykori csapatvezetője a Formula-Fordból visszaemlékezett: „Egyszer odaadtam neki a Mazdámat, de úgy vezette, mintha a snettertoni Bomb Hole kanyart akarná vele bevenni. Ezek után sohasem volt már az igazi.” Tanulság: Mindig Alaint küldd el tejért, ne Ayrtont.
