DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Nem remekel Bottas kedvese a vizes vb-n

Emilia Pikkarainen örömmel vágott neki az oroszországi Kazanyban megkezdődött úszó világbajnokságnak, de az eredmények eddig nem a várt módon alakultak számára.

emilia (3)



Pikkarainen Kazanyban tért vissza a hosszúpályás medencébe. A 2013-as barcelonai világbajnokság után egy év szünetet tartott. Ugyan tavaly decemberben rövidpályán már versenyzett, de most Oroszországban mutathatta meg igazi formáját. A finn oldalak csütörtökön még arról írtak, hogy Emilia a szépségével tündököl az edzések alatt és kitűnik a többiek közül színes fürdőruhájában.

„Jó érzés itt lenni, a medence igazán nagyszerű” – nyilatkozta Emilia szombaton a kazanyi 50 méteres medencéről, melyet ideiglenesen egy focipálya területén alakítottak ki.

 „Ez a negyedik világbajnokságom hosszú pályán, szóval elég ismerős a dolog, nincsenek pillangók a gyomromban” – mondta mosolyogva.

emilia (2)

A lányt a finn csapat egyik legígéretesebb úszójának tartották és ő kezdte meg elsőként a versenyeket. Ám még a középdöntőbe sem sikerült bejutnia 100 méter pillangón – csak a 34. helyen végzett. Emilia abban bízott, hogy az év legjobb versenyét úszhatja itt, de fél másodperccel lassabb volt, mint a szezon eddigi részében.

„Nem vagyok boldog, jobb időre számítottam. Nem merevedtem le, de nem tudtam végig erősen úszni” – mesélte.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: