DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Ciao Jules! – F1-es társai kísérték végső útjára Bianchit

2015. július 21-én, kedden 10 órakor, a nizzai St. Reparate katedrálisban celebrálták Jules Bianchi búcsúszertartását, amelyen az F1 és az autósport számos ismert személyisége tiszteletét tette.

A 25 éves F1-es pilóta tragikus halála egy emberként rázta meg az autósport világát, és mindenki őt gyászolja. Lélekben minden motorsport-szerető ember ott volt ma is vele, és elkísérte őt végső útjára, ám voltak nem egyen, akik fizikai valójukban is megjelentek a gyászszertartáson, mert fontosan érezték, hogy így is adózzanak Jules Bianchi emléke előtt, illetve részvétüket fejezzék ki a családnak.



A nicematin.com oldal információi szerint már jóval 10 óra előtt elkezdett gyülekezni a tömeg a templom bejárata előtt, amit hatalmas portrékkal és koszorúkkal halmoztak el. Az F1-es pilóták közül Romain Grosjeant felesége, Marion Jolles is elkísérte a gyászmisére, de ott volt többek között Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Felipe Massa, Pastor Maldonado, Valtteri Bottas, Jenson Button, Adrian Sutil, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Marcus Ericsson, Danyiil Kvjat, Daniel Ricciardo, Eric Boullier, Jean-Eric Vergne, Adrien Tambay, Olivier Panis, Alexander Wurz, Jean Todt, Alain Prost, sőt, még a francia sportminiszter, Thierry Braillard is személyes tiszteletét tette. 

Kollégái, családja, barátai és szurkolói tapsvihar közepette kísérték el utolsó útjára a ragyogó sportembert, erről egy megható videó is felkerült a twitterre:

Nyugodj békében, Jules, sosem feledünk!  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: