DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Így készítsük fel autónkat az őszre

Itt az ősz, itt van újra… Vele együtt pedig érkezik a szél, az eső, a lehullott, csúszós falevelek és a rosszabb látási viszonyok is.

Azért, hogy a megváltozott útviszonyok között is biztonságosan és zökkenőmentesen tudjunk autózni, a Europcar Autókölcsönző összegyűjtött néhány hasznos tippet:

auto-osz-2016



- Kényeztessük autónkat egy őszi külső-belső nagytakarítással. Fordítsunk különös figyelmet a motorháztető alatti részekre és a szélvédőnél a légkamrákra, ahol a levelek és a víz is blokkolni tudja a levegő áramlását.

- A szélvédő és az ablakok legyenek belül is letisztítva, hogy ne zavarja semmi sem a kilátásunkat. Töltsük fel szélvédőfolyadékkal az autót és ellenőrizzük a szélvédőlapátok állapotát is, hogy a legnagyobb zivatarban is megfelelően tudja eltávolítani a szélvédődről az esőt.

- Mivel korábban sötétedik, egyre többször lesz szükségünk a lámpákra – nézzük meg, hogy mindegyik rendben van-e illetve, hogy jól láthatóak-e.

- Célszerű ötévente kicserélni az autó akkumulátorát, hogy ne érjen bennünket meglepetés egyik elindulásnál sem, főleg amikor már hidegebbre fordul az idő.

- Annak érdekében, hogy a párát minél gyorsabban le tudjuk fújni az ablakokról, érdemes a fűtésrendszert is átnézetni és kitisztíttatni.

- Igaz ősszel még nincs szükség a téli gumikra, de figyeljük a hőmérsékletet és időben cseréljük le a kerekeket. A téli gumik állapotát már érdemes lehet most felmérni, és ha azok barázdái már nem elég mélyek, akkor szerezzük be az új szettet.

- Fújjuk be nyestriasztó spray-vel az autó motorháztetője alatti részt. Hidegebb napokon a kis rágcsálók ugyanis szeretnek a motor melegében megpihenni, és szétrágni az ottani kábeleket.

„Legyen szó bármilyen évszakról, az autókat karban kell tartani. Nálunk rendszeresen átvizsgálják a flottánkban lévő gépjárműveket. Azok, akik ősszel hosszabb útra mennek és nem biztosak a saját autójuk kifogástalan állapotában, a biztonságos utazás érdekében javaslom, hogy béreljenek autót” – nyilatkozta Badáczi Zsanett a Europcar marketing vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a Europcar online kutatásából kiderült: a megkérdezettek  40% bérelne azért autót, hogy a sajátját megkímélje egy hosszabb úttól.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: