DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Elefántos autómosás és Süsüki

Több furcsa autós akció szemtanúi lehettek idén nyáron a balatoni nyaralók. A legmeglepőbb talán az lehetett, amikor egy elefánt mosta le a Ford legújabb típusát, de sokan csodálkozhattak azon is, amikor Süsü szállt ki egy Jaguarból.

A két márka alaposan belehúzott a nyáron. Olyan akciókat hoztak a Balaton partjára, amelyek szakítanak a hagyományos reklámmegoldásokkal. Nem állítottak ki egyetlen autót sem a tó körüli disztereken, nem barikádozták el autóikat kordonokkal és cicababának öltözött gimnazista lányokat sem kényszerítettek arra, tömjék zsebeinket tele semmitmondó szórólapokkal.

E helyett, arra próbálták használni a bemutatóautóikat, amire tényleg valók.  Hagyták, hogy bárki beüljön az autókba és vezessék azokat. Sőt, az autókat nem csak a magányos sofőrök tesztelhették. Hagyták, hogy a szülők és a gyerekek együtt próbálják ki azokat a járműveket, amelyeket a Balatonra küldtek.

susuki



A Jaguar idén például Süsüt is beültette egy Jaguarba. A szárszói Csukás István színház előadásait népszerűsítették ezzel a megoldással. Az „egyfejű” autóját ki is próbálhatták a gyerekek, természetesen csak szülői felügyelettel. Az angol márka forgalmazói egy 25 milliós autót adtak Füred kapitánynak, a turisztikai szakemberek által kreált mesehősnek is.   Az autóval a siófoki kikötőkben próbálták a tehetősebb vitorlástulajdonosok és gyerekeik figyelmét felhívni a Jaguarra. A parton még egy (play)mobil „garázst” is felépítettek, ahol az autócsoda kicsinyített másaival is játszattak a gyerekek.

jagigor

A cég egyébként Litkey Farkasnak, a híres vitorlázónak is adott egy autót, hogy népszerűsítse a márkát a tó körül. Kapott autót használatra az Anna-bál szépe, a 17 éves Kriveczky Villő, is, de a legnagyobb húzás a Jaguartól, hogy egy 12 éves kislánynak, Holozsai Eszternek is adott egy 30 milliós autót. A Virtuózok egyik nyertese és családja ezzel jár koncertekre, ahol bőven akadnak potenciális vásárlók.

 

A Ford a háromszoros olimpikon vízilabdázónak, Kiss Gergőnek adott egy Mustangot. A Balatont és a márkát népszerűsítő autó fotósorozatát nem régen mutatták be a Petrányi Pincészet teraszán. Jó üzletet kötött a márka a Magyar Turisztikai Ügynökséggel is. 25 balatoni koncertre, fesztiválra jutott be a cég az autójával úgy, hogy még helypénzt sem kellett fizetnie. Ők szállítják ugyanis a Balaton száguldó riporterét, aki havi 1.000.000 fizetést kap a magyar turizmusért felelős szervezettől. Az álomállás betöltőjét 600 jelentkező közül választották ki és hatalmas médiafigyelem övezi munkáját. A Ford egyébként még sofőrt is fogadott a bloggernek, aki végigtrollkodja a fesztiválokat azért, hogy felfigyeljen a tömeg a cég új modelljére.

Jó példa erre, amikor egy elefánttal mosatták le az autót, vagy amikor a milliomosok egyik kedvenc szórakozóhelyén az autó tetejéről ütötték a labdákat a golfpályára. A Ford ezt az akciót még azzal is megfejelte, hogy egy „felfújható apukát” hozott a Balatonra. A bábu először egy videóban tűnt fel. A vicces filmecske annyira népszerű lett a világhálón, hogy  offline módban is láthatóvá tették a fiatal sofőrök rémét, az instant Fatert. A kampánnyal a gyorsan hajtó és felelőtlen, fiatalabb vezetőket próbálják meggyőzni arról, érdemes egy kicsit lassítani.

A Ford és a Jaguar kommunikációs szakemberei halálosan komolyan gondolják, hogy hatásosak lehetnek a gyerekeknek, tiniknek és természetesen szüleiknek szóló viccesebb kampányaik. Mind a két márka fiatalítani próbálja vásárlóközönségét. A Jaguar közleményben ismerte el, hogy jelenleg a márkát többnyire az idősebbek veszik. A Ford pedig nemzetközi szinten is fontosnak tartja, hogy az Y generáció fejében is ott legyen a kék háttérű, fehér betűs logó.

A Balatonon egyébként minden évben szinte minden márka megjelenik. De tavaly a Range Rover forgalmazója volt az első, amely megtörte az eddig sematikus kommunikációs formákat.  2015-ben egy 18 millió Ft értékű terepjárót festettek be Picasso motívumainak inspirációival. A komoly sajtónyilvánosságot kapott gerillakampánnyal a katalán művész balatonfüredi kiállítását hirdették. A sajátos megoldásnak köszönhetően a kiállításra érkezett közönség átlagéletkora is “megfiatalodott”.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: