DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

2021-ben jön az önjáró telekocsi

A Ford bejelentette, hogy 2021-re kitűzött célja a nagy sorozatban gyártott, teljesen önjáró autó megalkotása, amelynek működése megfelel a nemzetközi SAE szervezet nemzetközi listáján meghatározott 4. szintnek, és amely alkalmas személyszállítási szolgáltatásokra, például telekocsis vagy taxis alkalmazásra.

Ennek megvalósításához a vállalat kiválasztott négy startupot; az ezekbe történő beruházás vagy a velük való együttműködés az önjáró autók fejlesztését szolgálja, akárcsak a szilícium-völgyi kutatók létszámának megduplázása és a Palo Alto kampusz területének több mint kétszeresére bővítése.

„A következő évtized nagy lépése a járművek automatizálása lesz; látni fogjuk, hogy az önjáró autók ugyanolyan mértékben formálják át társadalmunkat, ahogyan 100 évvel ezelőtt a Ford futószalagja átalakította az autóipart,” vélekedett Mark Fields, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója. „Elkötelezetten törekszünk arra, hogy elkészítsük az önjáró autót, amely biztonságosabbá teszi a közlekedést, és emberek milliói számára hozza el a megoldást a társadalmi és környezetvédelmi problémákra – nem pedig csupán azoknak, akik képesek megfizetni a luxusautókat.”

Az önjáró járművek megalkotása 2021-re fontos része a Ford Intelligens Mobilitás tervének, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén.

 

A Ford vezető szerepre törekszik az önjáró autók fejlesztésében

A Ford több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az önjáró autók kutatása és fejlesztése terén, így a vállalat első ilyen modellje megfelel majd a Autóipari Mérnökök Szövetsége által meghatározott 4. szint előírásainak, vagyis nem lesz benne kormánykerék, valamint gáz- és fékpedál. A jármű kifejezetten mobilitási szolgáltatások céljára (például telekocsis vagy taxis alkalmazásra) készül majd, és nagy sorozatban lesz gyártható.

„A Ford már több mint 10 éve fejleszti és teszteli önjáró autóit,” mondta el Raj Nair, a Ford Motor Company termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke és műszaki főmunkatársa. „Komoly stratégiai előnyt jelent számunkra, hogy képesek vagyunk kombinálni a szoftver- és szenzor-technológiát a kiváló minőségű járművek gyártásához szükséges kifinomult mérnöki tudással. És pontosan ez teszi lehetővé, hogy az önjáró autók emberek milliói számára váljanak hétköznapi valósággá.”

Ford idén megháromszorozza az automatizált Fusion Hybrid kísérleti modellekből álló flottáját (jelenleg egyik autógyártónak sincs ekkora, ilyen jellegű flottája), így Kalifornia, Arizona és Michigan közútjain mintegy 30 ilyen autó fut majd – jövőre pedig újra megháromszorozza a számukat.

A Ford volt az első autógyártó, amely a Michigan Egyetem szimulált városi környezetében, Mcityben kezdte tesztelni autóit; az első autógyártó, amely nyilvánosan bemutatta önjáró autóinak működését téli útviszonyok közt, behavazott utakon; és az első autógyártó, amely – a LiDAR érzékelők fejlesztési folyamatának részeként – éjszaka, teljes sötétségben is tesztelte önjáró kísérleti autóit.

 



Annak érdekében, hogy 2021-re megszülethessen az önjáró autó, a Ford stratégiai befektetésekkel és partneri megállapodásokkal bővíti már eddig is komoly kutatásait a fejlett algoritmusok, a 3D térképalkotás, a LiDAR, valamint a radar- és kamera-alapú érzékelők területén:

        - Velodyne: A Ford befektet a Szilícium-völgyben működő Velodyne cégbe, amely piacvezető a LiDAR érzékelők terén; a befektetés célja, hogy hamarabb sor kerülhessen a kedvezőbb árú, autóipari felhasználásra alkalmas LiDAR érzékelők sorozatgyártására. A Ford hosszú ideje működik együtt a Velodyne céggel, és több mint 10 évvel ezelőtt az elsők között alkalmazta a LiDAR technológiát a térképalkotáshoz és az önjáró autók tájékozódásához

        - SAIPS: A Ford felvásárolta a számítógépes látásra és gépi tanulásra szakosodott izraeli vállalatot, amely nagy tapasztalatokkal bír a mesterséges intelligencia terén; e tudás eredményesen hozzájárulhat az önjáró autók bonyolult algoritmusainak kifejlesztéséhez. A SAIPS számos területen (kép- és videofeldolgozás, számítógépes látás, gépi tanulás, jelfeldolgozás és kategorizálás) fejlesztett már algoritmusokat, emellett pedig kulcsszerepet játszott az önjáró Ford-járművek látási és tanulási képességének, valamint a környezethez való alkalmazkodásuk kialakításában

       - Nirenberg Neuroscience LLC: A Ford exkluzív licenc-megállapodást kötött a gépi látást kifejlesztő Nirenberg Neuroscience vállalattal, amit Dr. Sheila Nirenberg, az idegtudomány doktora alapított; ő fejtette meg azt az idegi kódot, amit a szem használ a vizuális ingerek továbbításához az agyba. Ez a felfedezés a gépi látáshoz is használható, megalapozva a navigációt, a tárgyak és arcok felismerését és egyéb funkciókat – jó példa erre a Dr. Nirenberg által kifejlesztett eszköz, amely a retina degeneratív elváltozásainak helyreállítására szolgál. A Ford és a Nirenberg Neuroscience együttműködése előmozdíthatja az önjáró autók emberihez hasonló intelligenciájának és érzékelési képességének kialakítását

       - Civil Maps: A Ford beruházott a kaliforniai Berkleyben működő Civil Maps-be, elősegítve ezzel a háromdimenziós, nagy felbontású térképalkotási technológiák fejlesztését. A Civil Maps egy újszerű, a jelenleg létező megoldásoknál sokkal hatékonyabb 3D térképalkotási technológia úttörője, s így hasznos segítséget nyújthat a Fordnak az olyan, nagy felbontású 3D térképek kialakításához, amelyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy az önjáró autók magabiztosan mozogjanak az utakon

 

Bővül a szilícium-völgyi központ

A Ford tovább erősíti szilícium-völgyi jelenlétét, és létrehoz egy kifejezetten kutatási célokra alapított kampuszt Palo Altoban.

A vállalat Kutatási és Innovációs Központja két új épülettel bővül; ez mintegy 14.000 négyzetméternyi új munkaterületet és laboratóriumot jelent, és az újonnan alapított Ford kampusszal nemcsak a vállalat tudásbázisa gyarapodik, hanem 2017-ig több mint duplájára nő az önvezető technológiákat fejlesztő csapat létszáma.

„Jelenlétünk a Szilícium-völgyben rendkívül fontos ahhoz, hogy egyre több tapasztalatot és tudást gyűjtve felgyorsítsuk a Ford Intelligens Mobilitás terv megvalósítását,” nyilatkozta Ken Washington, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének alelnöke. „Az volt a célunk, hogy a fejlesztői közösség szerves részévé váljunk. Ma már aktívan együttműködünk több mint 40 startuppal, és szoros kapcsolatot alakítottunk ki rengeteg ötletgazdával – mindez pedig komoly lendületet ad technológiáink és szolgáltatásaink fejlesztésének.”

Mióta 2015 januárjában megnyílt a Ford új Kutatási és Innovációs Központja Palo Altoban, a létesítmény hamar a régió egyik legnagyobb autóipari  kutatóintézetévé fejlődött. Napjainkban több mint 130 kutató, mérnök és tudós dolgozik az itteni csapatban, s a Ford célja, hogy minél tartalmasabb együttműködést alakítson ki a Szilícium-völgyben működő fejlesztő közösségekkel.

A Palo Alto Kutatási Innovációs és Központ a legújabb létesítmény a Ford mintegy tucatnyi kutató-, innovációs-, IT- és tervezőközpontjai közt. A kibővített Palo Alto kampusz megnyitása 2017 közepére várható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: