Steward
Gellérfi-Csizmadia Gergő
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. augusztus 24. szerda
Autó

Soha se mondd, hogy soha - BMW i8

Nagy kérdés azonban, hogy mennyire fog hasonlítani az plug-in hybrid roadster az eredeti, 2012-es koncepcióra.

bmwi8spyder03

A BMW még 2012-ben mutatta be az i8 Spyder conceptet, mely - a kupé testvéréhez hasonlóan - az innovatív LifeDrive architektúra köré épült. Ugyanakkor egy kicsit megrövidítették az i8 Coupe tengelytávját és teljes hosszát, vagyis a Spyder arányai egy kicsit mások, az ajtói pedig lamborghinisen felfelé nyílnak. A kétrészes tető pillanatok alatt eltüntethető, ekkor válik teljessé az autózás élménye.

bmwi8spyder

Csakúgy, mint a csukott változat, az eDrive-val felszerelt i8 Concept Spyder is egy plug-in hibrid autó, amelyben a különböző erőforrások teljesítménye ötvöződik, összeadódik. A 131 lóerős, elsőtengelyre elhelyezett elektromotor tandemben a háromhengeres, turbófeltöltéses benzinmotorral (223 lóerő) a hátsó kerekeket hajtja. A BMW csoport által fejlesztett rendszer összteljesítménye 354 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka 550 newtonméter. Adottságainak köszönhetően a BMW öt másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, a végsebessége pedig az elektronikusan korlátozott 250 km/h. Az európai tesztciklus során a nyitott kétüléses csupán három liter benzint égetett el 100 kilométer alatt. Tisztán elektromos üzemben is képes haladni a villanymotor segítségével, majd miután az akkumulátorok lemerülnek, a benzinmotor újratölti azokat, illetve 220 voltos aljzatból 2 óra alatt teljesen meg is „tankolhatók". Különleges hajtáslánca révén ráadásul az i8 Spyder képes első-, össz- vagy hátsókerék-hajtású autóként viselkedni, a megfelelő tapadás, a hatékonyság, illetve a pilóta teljesítményigényének függvényében.

bmwi8spyder01

Emellett a BMW vezére arról is beszélt, hogy még az idén új verzióval bővül az i3 család. Ennek a modellnek nem pusztán a dizájnja lesz más a mostani változathoz képest, hanem a hatótávját is megnövelik a nagyobb kapacitású akkumulátoroknak köszönhetően. Ugyanakkor a BMW tovább folytatja az üzemanyagcellás járművek fejlesztését is, mivel a bajor márka vezetői úgy vélik, hogy a különböző alternatív hajtású modellek jól megférnek egymás mellett, sőt egy ideig még a belső égésű motorok is főszereplők maradnak.

bmwi8spyder02

Olvastad már?