Igaza lett Graham Rahalnak: a Rahal Letterman Lanigan racing pilótája a hétvége előtt úgy nyilatkozott, hogy ne várjunk nagy küzdelmet az évad második oválversenyén, a texasi Firestone 600-on. Egy-két adok-kapokon kívül nem is alakult ki komolyabb harc a pozíciókért, inkább a taktikáknak köszönhetően cseréltek pozíciót a pilóták. Az időmérőn taroló Penskés pilóták eltűntek a verseny végére, igaz, Helio Castroneves meg tudta csípni a dobogó legalsó fokát, maga mögött húzva Juan-Pablo Montoyát, aki megőrizte vezetését a pontversenyben.

Az első helyről induló Will Power a verseny során végig küszködött az autójával, és pünkösdi királysága után egészen a 13. helyig csúszott vissza, amely a detroiti kiesés után újabb csapás számára a tabellára tekintve. Sokáig Tony Kanaan is esélyes volt a győzelemre, végül meg kellett, hogy elégedjen a második pozícióval a Long Beach után idei második győzelmét szerző Scott Dixon mögött.
A verseny mindössze egyetlen rövid sárga zászlós szakaszt hozott, majdnem nyolcvan kör után, a pályán heverő törmelékek miatt, a verseny kiesői technikai hibák áldozatává váltak. A 248-ból 97 körön keresztül vezető Dixon örömittasan nyilatkozott pályafutása 37. IndyCar-győzelme után. „A csapatot illeti a dicséret, hiszen a verseny elején szenvedtem, később viszont sikerült túljutnom a holtponton.” Ahogy az lenni szokott, ismét a Chevrolet-autók bizonyultak a legjobbnak, Marco Andretti legjobb Hondásként az 5. helyen ért célba.
A verseny végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Autó | Idő |
| 1 | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 1:52:47.8511 |
| 2 | Tony Kanaan | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 7.8000 |
| 3 | Helio Castroneves | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 9.9446 |
| 4 | Juan Pablo Montoya | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 10.4608 |
| 5 | Marco Andretti | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 26.0947 |
| 6 | Carlos Munoz | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 1 kör |
| 7 | Charlie Kimball | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 1 kör |
| 8 | Ryan Briscoe | Schmidt Peterson Motorsports | Dallara/Honda | 1 kör |
| 9 | James Jakes | Schmidt Peterson Motorsports | Dallara/Honda | 1 kör |
| 10 | Gabby Chaves | Bryan Herta Autosport | Dallara/Honda | 2 kör |
| 11 | Simon Pagenaud | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 2 kör |
| 12 | Sage Karam | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 3 kör |
| 13 | Will Power | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 4 kör |
| 14 | Sebastien Bourdais | KVSH Racing | Dallara/Chevrolet | 4 kör |
| 15 | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan | Dallara/Honda | 5 kör |
| 16 | Takuma Sato | AJ Foyt Enterprises | Dallara/Honda | 5 kör |
| 17 | Pippa Mann | Dale Coyne Racing | Dallara/Honda | 6 kör |
| 18 | Ryan Hunter-Reay | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 7 kör |
| 19 | Stefano Coletti | KV Racing Technology | Dallara/Chevrolet | 9 kör |
| 20 | Tristan Vautier | Dale Coyne Racing | Dallara/Honda | kiesett |
| 21 | Josef Newgarden | CFH Racing | Dallara/Chevrolet | kiesett |
| 22 | Ed Carpenter | CFH Racing | Dallara/Chevrolet | kiesett |
| 23 | Jack Hawksworth | AJ Foyt Enterprises | Dallara/Honda | kiesett |