DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

DTM: Müller életben tartotta bajnoki esélyét

Nico Müller kivédekezte a bajnoki éllovas René Rast támadásait, miután átvette tőle a vezetést a svájci. Így az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím sorsa a két versenyző között.

A rajtnál viszonylag simán jött el a mezőny a DTM szezonzáró hétvégéjének első versenyén, az első helyről induló René Rast megtartotta a vezetést a mellőle induló legnagyobb riválisával, Nico Müllerrel szemben.

A kerékcserék után Müller vette át a vezetést, miután Rasték kiállása nem sikerült a legjobban, de a német versenyző előbb Jamie Greent előzte meg a második helyért, majd Nico Mülleren is átverekedte magát, ezzel karnyújtásnyira kerülve a bajnoki címtől.

 

Azonban svájci rivális nem adta fel, és a második safety car-periódust követően az utolsó pillanatokban visszaelőzte bajnoki riválisát, ezzel megnyerve az első hockenheimi futamot és életben tartva esélyeit. A második helyen René Rast, a harmadikon pedig Jamie Green ért célba.

A Német Túraautóbajnokság bajnoki címe tehát vasárnap fog eldőlni, a hockenheimi második futamot vasárnap 13:30-kor rendezik. René Rast előnye az utolsó futam előtt 20 pontról 13-ra csökkent, így nagy izgalmakra van kilátás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: