DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

Frijns nyert, Müller előnye megcsappant

Az SC-fázisok sem zavarták meg a rajtnál élre álló hollandot, aki idei harmadik győzelmét szerezte. A bajnokságot vezető svájci ötödik lett egy megforgás után, így Frijns és Rast is közeledett hozzá.

Ezen a hétvégén is a Nürburgring látja vendégül a Német Túraautó-bajnokság mezőnyét, ezúttal azonban a rövidebb „sprint” nyomvonalon versenyeznek a pilóták. A szombati első futamon René Rast indulhatott a pole-pozícióból, megelőzve Robin Frijnst és Nico Müllert, azaz az összetettben kiemelkedő hármas foglalta el a legjobb rajthelyeket is.

A starttól Frijns jött el a legjobban, könnyedén átugrotta Rastot, akit még Müller is szorongatott, utóbbi azonban rajtavesztett ezen, ugyanis Phillip Eng befért elé a harmadik helyre. Hátrébb is nagy lökdösődés zajlott, Habsburg Ferdinánd a sóderágyat is megjárta, Timo Glock és Loic Duval pedig kétszer is összeért, az emiatt leszakadó törmelékek okán pedig a biztonsági autót is be kellett küldeni.

frijns-dtm-nurburgring



Az újraindításnál aztán jött a dráma: a bajnokságot vezető Müller többekkel is összekoccant, aminek az eredménye egy megforgás lett, így a svájci pilóta a mezőny végén találta magát. Müller gyorsan meg is ejtette a kerékcseréjét, majd ahogy a többiek is sorban álltak ki, apránként elkezdte őket levadászni. A verseny féltávja környékén aztán Duval a falba állt, ezt pedig a maradék pilóta is kihasználta a maga cseréjére, így Frijns, Rast, Marco Wittmann, Eng, Jonathan Aberdein, Müller sorrend alakult ki az élmezőnyben.

A safety car kiállása után Wittmann egyből elkapta Rastot, így feljött a vezető Frijns mögé, de Müller is nyert egy helyezést Aberdein megelőzésével. Viszont nem sokkal később újfent érkezett a biztonsági autó, méghozzá újfent érintett volt Duval is: ő, Fabio Scherer és Lucas Auer koccant össze, előbbi kettő pedig kénytelen volt feladni a küzdelmet ennek köszönhetően.

A harmadik SC-fázis után sem remegett meg Frijns keze, Rast viszont visszaszerezte a második helyet Wittmanntól. A német aztán márkatársát is igyekezett nyomás alá helyezni, míg az igazi csatát hátrébb láthattuk Glocktól és Jamie Greentől: össze is ért a két autó, aminek köszönhetően utóbbi szintén kiesett.

Az élen viszont már nem történt változás: Frijns nyert, idén harmadszor, Rast lett a második, egyetlen BMW-sként pedig Wittmann állhatott még dobogóra. Müller végül ötödikként zárt, ennek köszönhetően pedig jelentősen csökkent összetettbeli fórja: Frijns 13 pontra megközelítette őt, de Rast is közeledett hozzá, az ő lemaradása 36 egység. Habsburg hetedik lett, míg Robert Kubica újabb halovány versenyt futott, amelyet a 13. helyen zárt. Folytatás vasárnap egy újabb viadallal.

A szombati futam végeredménye:

1. Robin Frijns Audi  
2. René Rast Audi 0.660
3. Marco Wittmann BMW 1.573
4. Philipp Eng BMW 2.984
5. Nico Müller Audi 4.743
6. J.Aberdein BMW 5.211
7. F.Habsburg Audi 8.513
8. S.van der Linde BMW 8.846
9. M.Rockenfeller Audi 14.970
10. Timo Glock BMW 17.292
11. Harrison Newey Audi 17.900
12. Lucas Auer BMW 19.353
13. Robert Kubica BMW 37.027
14. Jamie Green Audi 6 kör
  Fabio Scherer Audi Kiesett
  Loïc Duval Audi Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: