DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Túraautó

DTM: Müllernek 89 ezreden múlt a 4/4 győzelem

A nagyrészt Robin Frijns és René Rast élen zajló csatájáról szóló második lausitzringi DTM-futamon hajszál híján Nico Müller csente el a győzelmet, miután nagyot zárkózott a frissebb gumikon.

 rast



A DTM második lausitzringi versenyének az a három versenyző volt a főszereplője, akik a Formula-E csütörtökön véget ért berlini fináléjáról estek be a pályára a Német Túraautó-bajnokság következő fordulójára. A pole-ból rajtoló Frijns első DTM-győzelmét célozta meg, ám hiába jött el az első helyen a startnál, Rast személyében komoly kihívót kapott a verseny egészére. A kétszeres bajnok a 3. kör kezdetén átvette tőle a vezetést, majd a 7. körben, az 1-es kanyarban Frijns visszaelőzött, noha versenybírói döntés értelmében vissza kellett adnia a pozíciót Rastnak, mivel kiszorította őt a kanyarkijáraton.

A bokszkiállások hoztak aztán változást: kettőjük közül Frijns állt ki előbb, majd el is tudott suhanni Rast mellett, amikor riválisa egy körrel később megjött a bokszból a hideg gumikon. Legközelebbről Marco Wittman követte őket, a kiállások után pedig az addig a negyedik helyen haladó Nico Müller vette át a vezetést. A svájci eltolt taktikával operált, az éllovasokhoz képest 7-8 körrel később hajtott a bokszba, és bár a hatodik helyen tért vissza a pályára, onnantól a frissebb gumijain felzárkózásba kezdett.

A 25. körben Rast újból megelőzte, majd végleg maga mögött is hagyta Frijnst, akit hamarosan Wittmann és Müller is megelőzött, így a holland a dobogóról is lecsúszott. Müller több mint tíz másodperces hátránya az utolsó körre olvadt el teljesen, ekkor megérkezett Rast nyakára, ám előzni már nem tudott, csak szélárnyékból kihúzni a másik Audi mellé, amikor a két autó utoljára megérkezett a célegyenesbe. Rast 89 ezredmásodperccel előbb érte el a vonalat, így övé lett a küzdelmes győzelem, míg Müller három győzelme után ezzel a második hellyel sem lehet csalódott, hiszen továbbra is kényelmesen vezeti a bajnokságot.

 

A második verseny végeredménye:

# Versenyző Márka Idő/Hátrány Kör
1 René Rast Audi 57:09.747 43
2 Nico Müller Audi 0.089 43
3 Marco Wittmann BMW 9.567 43
4 Robin Frijns Audi 12.532 43
5 M.Rockenfeller Audi 13.731 43
6 Timo Glock BMW 20.395 43
7 Philipp Eng BMW 21.193 43
8 Loïc Duval Audi 25.326 43
9 J.Aberdein BMW 26.597 43
10 F.Habsburg Audi 37.074 43
11 Fabio Scherer Audi 37.331 43
12 Harrison Newey Audi 37.926 43
13 Robert Kubica BMW 38.445 43
14 Lucas Auer BMW 39.135 43
15 S.van der Linde BMW 46.492 43
16 Jamie Green Audi +6 kör 37
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: