DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

Ismét versenyautóba ül az 52 éves Zanardi

Az olaszok nemzeti hőse lett BMW első bejelentett pilótája, aki a DTM és a Super GT közös versenyén indul. A Japánban, október 22-24. között rendezett futamon hét német autó áll rajthoz.

Az év eleji daytonai 24 órás viadal után újra versenyautó volánja mögé ül a hihetetlen kitartásáról és lelkierejéről ismert Alex Zanardi. Az egykori F1-es pilóta és paralimpikon lett az egyike azon három versenyzőnek, akik a BMW színeiben indulnak a német és a japán széria közös versenyén

 zanardi-portre1



„Csodás, hogy a DTM és a Super GT álomversenyén indulhatok. Ez a szó talán gyakran elhangzik, de számomra ebben az esetben tényleg helytálló. Egy ajándékkal ér fel, hogy még mindig képes vagyok a versenyzésre. A BMW M4 DTM az egyik legjobb versenyautó, amit karrierem során vezettem, ráadásul idén száz lóerővel erősebb lett. Hihetetlenül hálás vagyok a BMW Motorsportnak ezért a lehetőségért.”

Bár Zanardi borzasztóan örül a lehetőségnek, azt nem hagyja figyelmen kívül, milyen erős nemzetközi mezőnyhöz csatlakozik. „Az elvárásaim nem túl nagyok. Egyszerűen csak szeretném az eseményhez méltó, a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani.”

Zanardi 2018-ban egy futam erejéig már szerepelt a DTM mezőnyében, Misanóban szintén a speciálisan neki átalakított BMW volánjánál ült. Mivel a pilóta egy CART-futamon balesetben mindkét lábát elveszítette, ezért az autót teljesen köré szabják, így Zanardi a kormányzáson és a sebességváltáson kívül a gázt is kézzel kezeli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: