DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Túraautó

Szabó Zsolt – Vegyes hétvégén vagyunk túl

A TCR Europe spanyol versenyhétvégéje igencsak eseménydúsan alakult Szabó Zsolt és a M1RA Motorsport számára. Akcióban, illetve fordulatban most sem volt hiány.

Az izgalmak már pénteken kezdetét vették, mikor is a szabadedzések végével világossá vált a magyar istálló előtt, hogy a technikai meghibásodás olyan mértékű, melyet csak cserével tudnak orvosolni. A motorcserét követően pedig a büntetés sem marathatott el.

2019-2019 Barcelona Qualifying---2019 EUR Barcelona, 67 Zsolt David Szabo_85



„Sajnálatos módon nem úgy kezdődött ez a hétvége, ahogyan azt elterveztük. A gyakorlások alkalmával észlelt problémák nem tették lehetővé, hogy maximálisan kihasználjuk a lehetőséget a pálya megismerésére. Persze a legfontosabb az volt, hogy minél előbb megoldódjon a technikai gát. Hatalmas köszönettel tartozom minden egyes csapattársamnak, hiszen éjt nappallá téve dolgoztak rajta…, példaértékű volt az a hozzáállás, amit tapasztaltam” – nyilatkozta a miskolci versenyző

A szombati esős időmérőn Zsolti a 19. pozíciót szerezhette meg, viszont az első versenyen a büntetés miatt végül a 34. helyről rajtolhatott a 23 éves pilóta. Bravúros küzdelemmel 19 helyet javítva, 15. helyen, pontszerzőként láthatta meg a kockás zászlót.

2019-2019 Barcelona Friday---2019 EUR Barcelona, 67 Zsolt David Szabo_58

„Nagyon élveztem a versenyzést. Az autó remek lett. Gyors és nagyon jól megtaláltam vele a közös hangot. Ezt támasztja alá szerintem az eredményünk is. 34-ről sikerült felküzdenem magam a 15. pozícióig, mellyel egy bajnoki pontot is szerezhettem. Úgy gondolom, hogy a második versenyhétvégémen, valamint az elmúlt események ismeretében bizakodásra ad okot ez a teljesítmény…” – folytatta a magyar tehetség.

Vasárnap 12:20-kor rendezték meg a Circuit de Barcelona-Catalunya aszfaltján a hétvége utolsó éles bevetését. Az akciódús, mozgalmas versenyt Szabó Zsolt nem tudta befejezni. Egy pozícióért vívott éles küzdelem során összeért Hyundai-os márkatársával. Az utolsó előtti körben biztonsági okokból kiállt a versenyből. Mivel nem volt pontszerző hely közelében, így nem lett volna értelme kockáztatni, hogy nagyobb baja essen az autónak.

2019-2019 Barcelona Friday---2019 EUR Barcelona, Norbert Michelisz_73

„A motorsport ilyen. Vannak eredményesebb napok és vannak olyanok, melyeket jobb, ha elfelejtünk. Igyekszem ebből a helyzetből is tapasztalatot meríteni. Igazából már fejben Monzában vagyok. Van még egy versenyhétvégénk, ahol sikeresek tudunk lenni. Az olasz pályát szeretem, az autó gyors… én pedig motivált vagyok, melyet annak a hatalmas támogatásnak köszönhetek, melyet a szurkolóktól és a csapatomtól kapok. Nagyon szépen köszönöm ezt. Igyekszem meghálálni” – zárta gondolatait Zsolt.

A szezonzáró Olaszországban, Monzában kerül megrendezésre október 12-13. között. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: