DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Túraautó

DTM: Az időmérőt kihagyta, a futamot megnyerte Wittmann

Műszaki hiba miatt nem vett részt a kvalifikáción, így az utolsó helyről startolt Marco Wittmann, aki extrém stratégiával és a biztonsági autónak köszönhető szerencsével legyőzte René Rastot. Dovizioso a 12. helyen zárt.

A német túraautósok misanói – a tavalyival ellentétben nem villanyfényben, hanem nappal tartott – első futamára René Rast szerezte az Audi szezonjának első pole-pozícióját, és az eddig négyből két futamot nyerő német a rajtnál is jól jött el. Loic Duval harmadikról a második, Bruno Spengler hatodikról harmadik helyre ugrott a start után: az időmérő meglepetése, Jonathan Aberdein viszont lassan mozdult el, és csak negyedik pozícióban fordult, majd Sheldon van der Lindével szemben még egy helyet elveszített a nyitókörben.

Az időmérőt kihagyó, ezért utolsó, 18. rajtkockából induló Marco Wittmann a BMW-vel alternatív stratégiával próbálkozott, és rögtön letudta kötelező kerékcseréjét, akárcsak Ferdinand Habsburg az Aston Martinnal. A következő események a kétszeres DTM-bajnok kezére játszottak: a szintén BMW-s Joel Eriksson műszaki hibával megállt a pálya szélén, ezért beküldték a biztonsági autót. A szabályok szerint ezekben a körökben senki sem mehetett ki kötelező kerékcserére: a kétsoros újraindításra mezőny összerázódott, a 16. helyen Wittmann-nal.

Rast, aki a restartot is kiválóan abszolválta, a 16. körre halasztotta kiállását. Amint két körön belül kiállt előle mindenki, aki még tartozott a kiállásával, a harmadik helyen találta magát: az első körben kiálló Wittmann és Habsburg mögött, az éllovashoz képest közel 30 másodperc lemaradásban. Rast ráadásul üldözőket is kapott: a kiállások során sokat nyerő Van der Linde és Duval üldözte.

Rast Wittmannhoz és Habsburghoz képest egy-két másodpercet hozott minden körben: a 27. fordulóban, 13 perccel plusz három körrel a leintés előtt várhatóan megelőzte az Aston Martint, a BMW azonban továbbra is 23 másodperccel volt előtte, számottevő gyorsulásra – és Wittmann abroncsai állapotának visszaesésére – lett volna szüksége, hogy a hátralevő időben ledolgozza a különbséget.



A következő percekben nyilvánvalóvá vált, hogy Rast még csak a közelébe sem fog kerülni német honfitársának: Wittmann, a szezon első futamának győztese kényelmes, 8,2 másodperces előnnyel szerezte meg második győzelmét, melyet a taktikának és a számára szerencsés biztonsági autónak is köszönhetett.

A dobogóra Rast és Duval álltak, a francia DTM-es pályafutása során csupán másodszor, hátrébb Van der Linde a kilencedik, Habsburg egészen a 14. helyre csúszott vissza. A hétvége vendégszereplője, a MotoGP-menő Andrea Dovizioso a 12. helyen hozta be Audiját.

A misanói 1. futam eredménye:

1. Marco Wittmann RMG BMW 1h00m42.631s
2. Rene Rast Rosberg Audi 8.238s
3. Loic Duval Phoenix Audi 17.686s
4. Bruno Spengler RMG BMW 22.853s
5. Nico Muller Abt Audi 28.503s
6. Mike Rockenfeller Phoenix Audi 32.467s
7. Philipp Eng RMR BMW 44.922s
8. Jonathan Aberdein WRT Audi 47.238s
9. Sheldon van der Linde RBM BMW 48.347s
10. Timo Glock RMR BMW 48.429s
11. Pietro Fittipaldi Rosberg Audi 50.043s
12. Andrea Dovizioso WRT Audi 57.138s
13. Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin 58.948s
14. Ferdinand Habsburg R-Motorsport Aston Martin 1m01.928s
15. Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin 1m08.229s
16. Paul Di Resta R-Motorsport Aston Martin 8 kör
  Robin Frijns Abt Audi Kiesett
  Joel Eriksson RBM BMW Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: