DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

Keszthelyi Vivien karrierje csúcsán: Abszolút másodikként zárta a szezont

A széles körben ismert magyar pilótalány kalandos szezonzárót teljesített a Nürburgringen: több ütközés vetette vissza, végül azonban minimális különbséggel megszerezte az év végi abszolút ezüstöt és a junior értékelést is megnyerte.

Keszthelyi Vivien az abszolút értékelés második helyén érkezett az Audi R8 LMS Cup szezonzárójára a Nürburgringen, ahol küzdelmes verseny várt a 17 éves pilótalányra. A hétvégét eleve versenymérnök nélkül teljesítette, majd a futamok sem alakultak zökkenőmentesen számára. Az első felvonásban fő riválisával, Bartosz Paziewskivel ütközött: a lengyel megpördült, Keszthelyi pedig defektet szenvedett, ráadásul 30 másodperces időbüntetést is kapott, így csupán 11. lett.



„Engem a versenyzés éltet, így nem tudom megtenni, hogy biztonsági autózással lehozom az 5. helyet. Akárhány pontot kockáztatok, én mindig a legjobbamat próbálom nyújtani” – mondta a manőverről a 7-es számú Audi pilótája, aki bajba került a megmozdulással, hiszen előnye a tabellán 3,5 pontra csökkent. A kalandos második futamon 7. helyről rajtolt, majd megfordult a második és egy újabb ütközést követően a 6. pozícióban is. Végül a 4. helyen futott célba, és utolsó körös előzésének köszönhette, hogy Paziewszkivel szemben megszerezte az abszolút tabella második pozícióját. (Az abszolút tabella nem egyezik meg a széria hivatalos oldalán fellelhető kombinált pontversennyel.)

Keszthelyi Vivien, aki 2017-ben akkori szériáját, az Audi Sport TT Cupot a bajnokság 13. pozíciójában zárta, pályafutása eddigi csúcspontjának érzi a szezont:

„Egészen elképesztő érzés! Ez karrierem eddigi csúcspontja” – fogalmazott a Team VRS közleményében a boldog versenyző, aki az abszolút ezüst mellett a junior értékelést első pozícióban zárta. „Hálás vagyok mindenkinek, aki segített ezt lehetővé tenni, mert az ő támogatásuk nélkül nem sikerült volna. A szüleim, az Audi Sport Racing Academy, a barátaim, a szurkolók és a szponzorok mind hozzájárultak ehhez a sikerhez. Ezt a trófeát azoknak ajánlom, akik hittek bennem és támogattak engem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: