DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Megvan Nagy első győzelme a TCR Europe-ban

Harmadik helyről indult, majd egyre feljebb tudott zárkózni, ezzel pedig első futamgyőzelmét aratta Nagy Dániel a TCR Europe sorozatában, ezzel pedig összetettben már második. Tassi és csapattársa is pontszerző.

Több versenyzőt megbüntettek, így Nagy Dániel végül a harmadik helyről kezdhette meg a TCR Europe asseni hétvégéjén az első futamot. A M1RA fiatal magyarja már a rajtnál feljött egy pozíciót és feljött a második helyre a nagy rivális Jean-Karl Vernay mögé.

Nagy néhány kör után meg is előzte a TCR International tavalyi bajnokát, és bár Vernay lelkesen támadott volna vissza, a magyar vissza tudott mindent verni. 

Nagy csata zajlott a harmadik helyért is, ahol a Hell Energy Racing angol versenyzője, az eredetileg pole-t megszerző, de később megbüntetett Josh Files hibázott és visszaesett, ezzel pedig csapattársát, Tassi Attilát is kizökkentette a ritmusból.

nagytcr



Annak köszönhetően, hogy Tassi Vernay második támadását is vissza tudta verni, nyerni tudott, ráadásul ami szintén legalább ennyire fontos, hogy összetettben is feljött a tabella második helyére.

A bajnokságot Dusan Borkovic vezeti 119 ponttal, akinek ez a futama nem sikerült túl jól, mögötte Nagy és Mikel Azcona 114-114 ponttal állnak.

Nagy és az előbb szintén említett Vernay mellé a dobogóra még Kris Richard állhatott fel, nem sokkal mögöttük pedig pontot szerzett a mezőny másik magyarja, Tassi Attila is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: