Magyar siker született az idei 24 órás nürburgringi futamon: Walter Csaba három német csapattársával együtt megnyerte az SP6 kategóriát egy kupás Porsche GT3 volánja mögött. Walter ezzel az első magyar lett a futam történetében, aki győzni tudott - ezért pedig alaposan meg is kellett küzdenie, hiszen (csak hogy ne legyen egyszerű...) az egyébként is Zöld Pokol névre hallgató pályát elverte a jégeső, emiatt pedig gyakorlatilag tömegbalesetek történtek, hiszen teljesen irreálissá váltak a körülmények. Walterék azonban jól kezelték a helyzetet, a szerencse is az ő pártjukat fogta (jó ütemben, jó helyen kapta el őket az eső), így pedig magyar szempontból történelmi sikert ünnepelhettek.
