DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Túraautó

TCR: Balesete miatt kihagyja a hétvégét Tassi Attila

Három helyett csak két pilótával folytatja a TCR szezonnyitó hétvégéjét a magyar B3 Racing, miután Tassi Attila autóját komoly sérülés keletkezett a második szabadedzésen.

2016_photo_news_053_26408804e44f8b371832be86c04eb36f



A csapat közleménye:

Keményen dolgozott a csapat éjszaka, a SEAT Sport közreműködésével próbáltuk megmenteni Tassi Attila tegnapi szabadedzésen súlyosan megsérült autóját.

Akkora volt a frontális ütközés, hogy nem csak az autó orra tűnt el, de deformáció elérte a kaszni elejét is és az első nyúlványok teljesen összegyűrődtek.

Bizonyos szempontból ez jó dolog, hiszen pont ezzel nyelte az autó mozgási energiáját, így Attilára kisebb lassulás hatott, viszont így konkrétan egy másik autó elejét kell felhegeszteni a szélvédőtől előre, mert a fém elemek nagy mértékben deformálódtak. 

Jelenlegi cél az, hogy legalább a következő versenyre Estorilra elkészüljön az autó. Most 7500 km-re vagyunk onnan, ezért ez is egy szép kihívás lesz, de mindent megteszünk, hogy Attila bizonyíthasson.

Mostantól teljes erőbedobással a mai napra fókuszál a csapat. A bahreini hétvége tovább folytatódik, két pilótánk Dušan Borković és Mat’o Homola részvételével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: