DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
Túraautó

Da Costa újabb sorozatot hódított meg

Antonio Felix da Costa az F3, a GP3, a WSR 3.5, és a Formula-E után immár a DTM-ben is futamgyőztesnek mondhatja magát, miután sikerült megőriznie első helyét a második zandvoorti versenyen.

A portugálnak ezen hétvége előtt egy tavalyi nyolcadik helyezés volt a legjobbja a DTM-ben, ám a holland pályán szombaton egy második hellyel, ma pedig egy győzelemmel javította meg alaposan eddigi mérlegét.

Da Costa a rajt után is megtartotta a vezetést, miközben a mögötte álló márkatársai csatába bonyolódtak egymással, és végül elsőként jutott el a célig is, dacára annak, hogy Augusto Farfus igyekezett rá nyomást gyakorolni, illetve hogy az utolsó percekre enyhe eső is érkezett a pályára.

 1436708770



A BMW egy újabb domináns futammal, ezúttal egy ötös győzelemmel koronázta meg a hétvégéjét, hiszen a portugál mögött Farfus, Bruno Spengler, Timo Glock és Marco Wittmann futottak be, noha a további pontszerző helyeket már a Mercedes és az Audi autói töltötték ki. A csillagosok közül a legjobb a hatodik helyen végző Pascal Wehrlein lett, aki gyenge rajtja ellenére is vissza tudott zárkózni néhány pozíciót, őt pedig Mattias Ekström követi legjobb audisként, aki így a márka gyenge hétvégéje végén mégis tudott néhány pontot faragni hátrányát az egyetlen egységet sem szerző, de a tabellát továbbra is vezető Jamie Greennel szemben.

A verseny több koccanást is hozott. Wittmann meglökte a bokszkiállását sokáig halogató Lucas Auert, ami miatt Martin Tomczyknak is vissza kellett lassítania mögöttük, akibe kis híján többen is fennakadtak. Wehrlein is nekikoccant Miguel Molinának egy előzés közben, míg Tom Blomqvist Robert Wickenst pörgette ki, amiért áthajtásos büntetést is kapott. Daniel Juncadella Mercedese egy pillanatra a levegőbe is repült, miután koccant Edoardo Mortarával, míg Maxim Martin BMW két Audival is közelebbi kapcsolatba került, amelyek következtében a mezőny végére esett.

 

A második verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Autó Idő/Hátrány
1 Antonio Felix da Costa Schnitzer BMW 1:02:07.601
2 Augusto Farfus RBM BMW 0.473
3 Bruno Spengler MTEK BMW 1.091
4 Timo Glock MTEK BMW 1.710
5 Marco Wittmann RMG BMW 4.975
6 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 10.954
7 Mattias Ekstrom Abt Audi 11.275
8 Christian Vietoris HWA Mercedes 11.567
9 Adrien Tambay Abt Audi 11.910
10 Gary Paffett ART Mercedes 12.247
11 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 12.661
12 Miguel Molina Abt Audi 15.130
13 Jamie Green Rosberg Audi 15.942
14 Paul Di Resta HWA Mercedes 16.456
15 Timo Scheider Phoenix Audi 16.853
16 Maximilian Gotz Mucke Mercedes 18.319
17 Maxime Martin RMG BMW 29.708
18 Tom Blomqvist RBM BMW 32.670
19 Robert Wickens HWA Mercedes 52.235
20 Lucas Auer ART Mercedes 52.818
21 Nico Muller Rosberg Audi +8 kör
- Edoardo Mortara Abt Audi  
- Daniel Juncadella Mucke Mercedes  
- Martin Tomczyk Schnitzer BMW  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: