DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Túraautó

TCR: Morbidelli a pole-ban, Tóth Norbert a 6.

A pénteki szabadedzések után az időmérő is a Hondák fölényét hozta Sanghajban: Gianni Morbidelli szerezte meg a pole-t René Münnich és Kevin Gleason előtt. A legjobb SEAT-os csak ötödik lett Pepe Oriola lévén, míg a Zengő Motorsport magyarja, Tóth Norbert a tegnapi bukdácsolás után a remek 6. helyre kvalifikálta magát.

Magyar idő szerint szombat hajnalban a kétrészes időmérő edzéssel folytatódott a TCR International Series második, kínai versenyhétvégéjének programja. A magyar színeket ezúttal már nem Ficza Ferenc, hanem Tóth Norbert képviselte, aki pénteken még a mezőny végén kullogott a Zengő Motorsport SEAT-jával. A kvalifikációra azonban megrázta magát, s az egészen jónak mondható hatodik helyen végzett, vagyis a mai első futamot a 6., a vasárnapi fordított rajtrácsos versenyt pedig az 5. pozícióból kezdheti meg. 

orig_f269b947fef27d157bbe7c5e11cc4c1c



A 16 éves pilóta ezzel egyébként a második legjobb SEAT-os lett a mezőnyben: egyedül Pepe Oriola tudta őt megelőzni a spanyol márkát képviselők közül. A fiatal pilóta is azonban csak ötödik lett, miután a legjobb helyezéseket a Sanghajra meglepően sokat javuló Hondák és egy Audi TT foglalta el. A pole-t a WTCC-ben is futamot nyerő Gianni Morbidelli szerezte meg René Münnich és Kevin Gleason előtt, míg a negyedik rajtkockába Michael Grachev parkolhatja le majd az Audiját. A vasárnapi rajtelsőség Andrea Belicchié lett.


Az időmérő edzés végeredménye:

orig_dd5c1803a986af882d0ddb72b33ab249

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: