DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

DTM: Újonc érkezik a Mercedeshez

Legalábbis a német sorozat számára lesz újonc, valójában már 28 éves, tavaly a Blancpain Sprint széria bajnoki címét szerezte meg a gyártóval, ezért nyerte el jutalmát.

Maximilian Götz, aki két évvel korábban az ADAC GT Masters bajnoki címét nyerte meg, pályája kezdetén, 2003-ban pedig a német Formula BMW sorozatot – Sebastian Vettelt utasította maga mögé – csupán a második versenyző, akit a Mercedes bejelentett, rajta kívül eddig Gary Paffett helye biztos. Még így is lehetséges, hogy a tavalyi pilóták mind maradnak, hiszen 2015-ben az ART istálló csatlakozásával a gyár hét helyett nyolc autót indít, hasonlóan a riválisokhoz.

„A pillanatra, amikor megtudtam, hogy 2015-ben a DTM-ben versenyzek, még nagyon sokáig emlékezni fogok” – mondta Götz, aki decemberben, Jerezben már tesztelte a DTM-autót, többek között Esteban Oconnal és Charles Pickel együtt. „Óriási érzés, hogy a sikereket, amelyeket az AMG ügyfélprogramjában értem el, alaposan figyelemmel tartották a Mercedes-Benz főnökei. Kicsit olyan, mint egy valóra vált álom. Mindent megteszek, hogy sikeres legyek a DTM-ben, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokat kell tanulnom ebben a szezonban.”



„Max számtalan eredményt ért el az SLS AMG GT3-mal az utóbbi években” – tért ki új versenyzőjére Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke. „A háromágú csillag sok éve támogat fiatal versenyzőket, ügyfélprogramunk egy másik lehetőség az ő segítésükre Formula-3-as vállalkozásunk mellett.”

Az Audi és BMW háza táján jóval kevesebb kérdőjellel találkozunk: az Audinál marad az összes tavalyi versenyző, a BMW-nél nyolcból hét, egyedül Joey Hand távozott a kötelékből. Az ő utódját még nem jelentették be. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: