DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Túraautó

Egy versenyzőjét elküldte a BMW

Nyolc 2014-es pilótájából hetet megtart a BMW, az amerikai Joey Handnek azonban, aki hosszú kapcsolatot ápolt a bajor márkával, mennie kell. A héten tesztelő fiatalok számára felcsillant a remény.

A bajnok Marco Wittmann, továbbá Bruno Spengler, Augusto Farfus, Timo Glock, Antonio Felix da Costa, Martin Tomczyk, valamint Maxime Martin 2015-ben is mind maradnak az autógyár kötelékében, Joey Handnek, a széria egyetlen amerikaijának azonban távoznia kell, egyúttal a BMW-családot is elhagyja.

Hand a tengerentúli GT-kategóriákban versenyzett hosszú időn keresztül a BMW autóval, amikor a márka 2012-ben úgy döntött, visszatér a DTM-be, ő is a kiválasztott pilóták közé tartozott. Három szezonja kevésbé nevezhető sikeresnek, 2013-ban teljesített legeredményesebben, amikor 12. lett a bajnokságban, Brands Hatchben pedig 5.-ként ért célba. Idén csak az összetett 20. helyéig jutott.



Hand Twitter-bejegyzéséből kiderül, egy egészen új kihívásba vág bele. „Nehéz döntés elhagyni a BMW-t, nagyszerű kaland volt csodás csapatokkal. Ám igazán izgatott vagyok az új programommal és a jövővel kapcsolatban” – írta a közösségi oldalon.

Hand távozásával felcsillanhat a remény a hat fiatal tehetség számára, akik a héten Jerezben tesztelték a DTM-autót. Alex Lynn (a GP3 bajnoka), Tom Blomqvist (F3 Eb második helyezettje), Sam Bird (Formula-E győztes és korábbi GP2-es második), Jack Harvey (Indy Lights második hely), Richie Stanaway (GP3), valamint Robin Frijns (korábbi WSR-bajnok) között lehet a szerencsés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: