DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Tereprali-vb: Al-Attiyah és a Dacia vezet Marokkóban

A Marokkó Rali második szakaszát Lucas Moraes és a Toyota nyerte, de a versenyt kényelmesen irányítja Nasser Al-Attiyah és a most debütáló Dacia.

Kedden már egy hosszabb, 260 kilométeres szakaszt kellett teljesítenie a Marokkó Rali mezőnyének a tereprali-világbajnokság szezonzáró fordulóján, és az autósok mezőnyében megszilárdította a vezetést a címvédő Nasser Al-Attiyah.

A katari klasszis a tegnapi 180 kilométeres szelektív megnyerése után ma leszakította magáról üldözőit az összetettben, és egy nagyon erős második helyet hozott a nap során: 13 másodperccel maradt el Lucas Moraes mögött. A Toyota brazilja parádézott a nap során, féltáv körül még két perc közelében járt az előnye, a hajrában ez ugyan csökkent, de így is nagyon fontos részsikert könyvel el a gyengébben sikerült hétfője után, amivel az összetettben is nagyot lépett előre.

Al-Attiyah mögött csapattársa, Sebastien Loeb lett a harmadik a másik Daciával, a most debütáló Sandrider eddig parádésan teljesít.

nasser-dacia



Nem lehet viszont ennyire elégedett a Ford, amely szintén most hozta el először a vadonatúj Raptort, és amely a remek hétfői nap után pocsék keddet zárt. Az idei Dakar-győztes Carlos Sainz ugyanis el sem tudott rajtolni ma, hiszen még a szervizparkban, az autó beindítása után aggasztó jeleket láttak az adatokban, emiatt úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak. Mivel a Ford amúgy is csak tesztjelleggel vesz részt az eseményen a januári Dakarra készülve, inkább a biztonságra szavaztak, nem akartak nagyobb kárt tenni a Raptorban.

A másik Forddal Mattias Ekström a tegnapi biztató tempó után ma eléggé elveszett a mezőnyben, és csak a 11. időt autózta több mint 13 perc lemaradással. Szintén gyengén szerepelet ma Yazeed Al-Rahji, az egyetlen ember, aki miatt matematikailag még nem biztos Al-Attiyah bajnoki címe: a szaúdi toyotás a tegnapi második ideje után kedden csak 10. lett és bő 13 percet veszített, ráadásul fokozatosan lemaradt az éllovasoktól, így az összetettben is hátrányba került.

Ott Al-Attiyah már több mint nyolc perccel vezet a Minivel versenyző és ma negyedik időt autózó Guillaume de Mevius előtt, a harmadik helyen pedig Moraes áll bő 11 perces lemaradással. A top ötbe még a szintén Minivel támadó Guerlain Chicherit, valamint a tegnap lengőkart cserélő Loeb fér be a másik Daciával.

 

Újabb baleset a motorosoknál

Tegnap Ricky Brabec bukott óriásit és került kórházba a motoros élmenők közül, ma pedig Sebastian Bühler esett nagyot, és szintén komolyabb sérüléseket szenvedett. Az esetnél megállt a bajnoki címért harcoló Van Beveren, akinek utólag jóváírták az idejét, és a második helyen zárt csapattársa, Schareina mögött, de az összetettben így sincs ott az élmezőnyben, Schareina vezet Sanders és Benavides előtt, a bajnoki címhez pedig a stabilan motorozó Ross Branch áll legközelebb.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: