DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

Közleményben támad a kizárt Dakar-éllovas csapata

Eryk Goczal alakulata szerint a műszaki vizsgálatot egy rivális csapat kérhette, és előzetesen egyeztettek a technikai személyzettel a karbonelemek használatáról.

Mint arról mi is írtunk, a Dakar Rali szombati szünnapján egy technikai ellenőrzést követően kizárták a Challenger kategóriát az első hetet követően uraló Eryk Goczalt, valamint nagybátyját, Michal Goczalt. A szervezők közleménye szerint a versenygépek kuplungjánál találtak szabálytalanságot.

A diszkvalifikáció után Goczalék csapata, az Energylandia Rally Team közleményben reagált a történtekre. Mint írják: nem értenek egyet a döntéssel, amelyet helytelennek találnak, s amely kapcsán elhintették, hogy egy rivális alakulat kérhette a technikai ellenőrzést „azzal a céllal, hogy eltávolítsák a verseny egyik főszereplőjét”.

dakar-eryk-goczal



Az Energylandia megerősíti azt is, hogy a kuplungban használt karbonelemeket jelölték meg a kizárás okaként, ám ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy a csapat alaposan áttanulmányozta a szabályokat, és a részükről nem is történt hiba vagy mulasztás ezen a téren, ráadásul a szervezők technikai embereivel is egyeztettek arról, hogy engedélyezett a karbonelemek használata a kuplungban. Hangsúlyozták, hogy ez a megoldás egyáltalán nem befolyásolta és nem jelentett előnyt az autó teljesítményét illetően.

A csapat szó szerint idézi a technikai szabálykönyv vonatkozó részét is, amelyben az áll, hogy nincs megkötés a kuplung dizájnját és a hozzá felhasznált anyagokat illetően.

Ugyan Goczalék terveznek fellebbezni a kizárás ellen, az már nem segít a versenyhez és jó szerepléshez fűzött reményeiken, ugyanis a szabályok szerint 30 napon belül fogadhatják el a fellebbezést, ám addig értelemszerűen folytatódik a Dakar, így az eddigi Challenger-éllovas esélyei a diszkvalifikálással végleg elszálltak.

Végezetül mintegy mellékesen azt is megjegyzi az Energylandia, hogy a kizárást megelőző napon a szervezők visszavonták Agata Goczal, Eryk feleségének az akkreditációját, így nem maradhatott a résztvevők táborában. „Hagyjuk, hogy ezeket az információkat mindenki saját maga elemezze” – zárul a csapat közleménye.

A Dakar Rali szünnapját megelőző történéseket az alábbi videóban foglaltuk össze:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: